teszt írás

 

A wiki (illetve WikiWiki, kiejtése [wɪki], [wiki] vagy [viki]) a hipertext rendszerek egyik fajtája, vagy pedig maga a szoftver, ami ennek készítését lehetővé teszi. A wikiwikiweb olyan webhely, amely wiki rendszer szerint, ennek felhasználásával működik, vagyis lehetővé teszi azt, hogy a szerkesztők (vagy általános esetben bárki) a laphoz új tartalmakat adjanak, vagy azon tartalmat módosítsanak. Más szóval a wiki egy olyan program, amelynek számos különböző megvalósítása (szakszóval: implementációja) létezik. Segítségével egész weboldalak is működtethetők (nem feltétlenül lexikon jelleggel), de alkalmazható a hagyományos fórumok helyett is a látogatók tapasztalatainak, véleményeinek strukturáltabb megjelenítésére.

Kitalálója, Ward Cunningham szerint „a legegyszerűbb online adatbázis”; gyakran használják csoportos munkavégzés támogatására, közösségépítésre; például Wikipédia online lexikon.

A Wiki (nagy W-betűvel) és a WikiWikiWeb megnevezésen általában az első wikirendszert, a Portland Pattern Repositoryt értjük, ezért sokan azt javasolják, hogy általában a wikiket kis kezdőbetűvel írjuk. Néhol a wiki helyett a wikiwiki vagy WikiWiki forma is használatos.

A név maga a

hawaii wiki wiki

kifejezésből ered, ami „fürgét” vagy „nagyon gyorsa

 

teszt írás bejegyzés elolvasása

hálózsák-akció akciós-hálózsák akciós-hálózsák-rendelés akciós-hálózsák-webshop akciós-hálózsák-ára

Hálózsákok és derékaljak   

 Az ébredés   


Lassan felébredek. A reggeli nap gyenge fénye átszűrődik a sátor zöldeskék falán. Kintről rakodás és a gázfőző duruzsolása hallatszik. Várok. Nincs még kedvem kimászni a hálózsák puha melegéből.. Zizegve szétnyílik a cipzár, és a társam a kezembe nyomja a gőzölgő teával teli bögrét. Forró. Égeti a kezem és a nyelvem, mégis fenséges érzés..
A hálózsákpiacon rendkívül sokféle hálózsákkal találkozhatunk, és csak egy részük felel meg az igényeidnek. Hőszigetelő tulajdonságuk a töltőanyag fajtájától, mennyiségétől és a kamrák varrásától függ. A legfontosabb az ún. loft - magyarul, hogy a hálózsák mennyire fújódik fel, ha szétteríted. A hőszigetelő anyag ugyanis csak a teret adja, a médium a levegő. A toll vagy a szintetikus anyag csak kialakítja számára a  teret, amit ki kell töltenie. A loft meghatározza a hálózsák összenyomhatóságát. Az ideális a meleg, de kis súlyú és kis csomagméretű hálózsák.
 


Töltőanyagok
 

Alapvetően két töltőanyagot különböztetünk meg: a különféle műszálas anyagokat és a pelyhet (tollat). Ha csak tavasztól őszig készülsz hálózsákban aludni, jól megleszel egy műszállal töltött hálózsákkal is, igazán nagy és száraz hidegben azonban a pehely még mindig verhetetlen.

Műszálas töltőanyagok
Alapvetően két fajtáját különböztetik meg: az ún. üreges szálakat (Hollowfibre, Du Pont Hollofill II, Izotherm stb.) és mikroszálakat (Micro-Tec, Thermolite Micro, Polarguard stb.). Mindkettő   a hajszálnál is vékonyabb, és a szálak felületén köti meg a levegőt. Nagy előnyük, hogy nem kell különösebben törődni az ápolássukkal, mosógépben is moshatók (de nem akárhogy és nem akármivel). Az allergiára hajlamosaknak sem okoz problémát. Nyirkosan is képesek melegíteni, és aránylag olcsók. A nyári és háromévszakos (tavasz-nyár-ősz) hálózsákok kínálata nagyon széles, és találkozhatsz   bizonyos célterületre, például bringatúrára szánt hálózsákkal is.

Pehely (toll)
Jól bevált, kitűnően összenyomható, jó alaktartó képességgel rendelkező természetes anyag. Leggyakrabban libapelyhet használnak. A minőségét a porpehely és a kis pelyhek közti arány határozza meg (90/10, 80/20,70/30). A 90 %-os porpehely a legjobb minőségű keverék. A másik fontos adat a töltöttség. Ez fejezi ki a toll térkitöltő képességét. Laboratóriumi kürölmények között köbhüvelykben mérik (cuin). A 90/10-as tollkeverék kb. 650 cuin, a 70/30 kb. 500 cuin. A pehely előnye a nagyon jó súly/hőszigetelés arány, hátránya, hogy kényes a nyirkosságra (lassan szárad) és elég drága (min. 5000,-Sk)
 


Hőtartomány  

    
A legfontosabb dolog egy hálózsáknál!!! Három számot szoktak   megadni. A felső az nem különösebben lényeges, hiszen, ha meleged lesz, legfeljebb nem bújsz bele a zsákba. A középső szám az érdekes, ez a hőkomfort alsó határa. Magyarra fordítva, ez az a hőmérséklet, amelynél még egy réteg alsóruhában is kényelmesen alhatsz. A legalsó az extrém-azaz a min. hőmérséklet. Ez esetleg arra elég, hogy ne legyenek fagyási sérüléseid, de alvásról már szó sem lehet.
Ez viszont még így túl egyszerű lenne. A hőérzeted sok mindentől függ (edzettség, levegő páratalalma, derékalj minősége....), tehát a választás igazán egyéni dolog, és a jó alvást befolyásolja a megfelelő alsóruha is. Lányok, ti rosszabbul viselitek a hideget, vegyétek figyelembe ezt is! A másik gond, hogy nincs általános szabvány a hálózsák melegségének mérésére, és sok gyártó maga becsüli meg ezt az értéket! Segítségképpen álljon itt egy általános súly/hőkomfort arány   táblázat műszállal töltött hálózsákokra.
       

Műszállal töltött hálózsákok:
(A tollal töltött zsákok esetén fél kilót nyugodtan levonhatsz a műszálasok súlyából az adott kategórián belül.)

Külső és belső anyag
A belső anyaggal szemben támasztott legfontosabb követelmény a légáteresztő képesség. A külső anyagnak pedig legalább részben meg kéne akadályoznia a hálózsák nyirkosodását. Az egész hálózsáknak azonban alapvetően lélegeznie kell kifelé. Egy átlagember egy éjszaka alatt 0,75 - 1,5 liter vized is kiizzad, aminek kívülre kell kerülnie. Ellenkező esetben az éjszakát az izzadságodban fekve töltöd. Az anyagnak a lehető legkönnyebbnek is kell lennie, hogy a töltőanyag könnyen fel tudjon fújódni. A belső anyagnál fontos még a kellemes tapintás. Általában különféle poliamidokat használnak, kívül ugyanezt különböző víztaszító bevonatokkal. A legolcsóbb hálózsákoknál gyakori a pamut belső. A pamut ugyan kellemes tapintású, de aránylag nehéz, könnyen piszkolódik, beszívja a nedvességet és lassan szárad. Egy ilyen hálózsák csak a nyári csapattáborban használható (rossz időben még itt is gondjaid lehetnek vele), vagy épületben alvásra. Egy többnapos túrára, vagy ha egy kicsit is komolyan gondolod akkor   nem ajánlanám.
Elvétve találkozhatunk még pokróc alakú (körbe cipzározható téglalap) hálózsákokkal, de a múmia alakú sokkal elterjedtebb. Sok gyártó már nem is gyárt pokróchálózsákot, vagy csak egyetlen egyet a modeljei közül, mert az tényleg csak kirándulni való, vagy a hétvégi házba. A múmia alakú zsák kisebb méretre hajtható össze, alakjából és zártságából kifolyólag sokkal jobban hőszigetel, és a fejet is betakarja. A töltőanyag különböző rétegekben van elhelyezve. Lehet: 1, 2 ritkán 3 rétegű, sindel (a töltőanyag a külső és a belső anyaghoz eltolva van hozzávarrva, a rétegek ferdén egymásra fekszenek fel) stb.
           



Tárolás
 

Használat után a hálózsákot szellőztesd ki, és ne a szűk kompressziós tokban tartsd a következő akcióig. Sokkal hosszabb ideig megőrzi eredeti loftját, ha fellógatod (mint a túraboltokban), vagy legalább egy bő zsákban, lazán összetekerve tárolod száraz, sötét helyen.

 

Ápolás
 

Őszintén, rossz tapasztalataim vannak a hálózsák mosásával. Az is lehet, hogy csak azért, mert egy olcsó és nem éppen minőségi hálózsákot mostam ki. Ha jól emlékszem kézzel. A végeredmény: a töltőanyag csomókban összeállt, és helyenként összeért a külső és belső anyag. Ha már rászánod magad, akkor minél ritkábban és a megfelelő mosószerrel mosd. Érdeklődj a túraboltokban!
Annyit tudok ajánlani, hogy ne csavargasd nagyon, és óvatosan kiterítve szárítsd. Az akciók utáni bőséges szelőztetéssel segíthetsz a hálózsákod szagának barátságosabbá tétele érdekében. Pár év alatt egyébként a hálózsák a használat folyamán veszt a loftjából és már nem melegít annyira, mint új korában.
           

 


Vásárlás
 

Vásárlás előtt tehát döntsd el, hogy:
- milyen hidegben (évszakban) fogsz aludni
- mennyire fontos a kis súly és a kis csomagméret
- mennyi pénzt szánsz rá


Mire figyelj


Figyelj oda az ún. hideg varratokra, tehát a külső és belső anyag ne legyen egybe varrva a szigetelőanyagon keresztül! Ez az olcsóbb hálózsákoknál gyakori. A cipzár kellően takarva legyen (5, 6), és ne akadjon bele az anyagba. A kapucnirészt (4) alaposan és könnyen tudd behúzni az fejednél, és ami nagyon fontos, hogy legyen a nyakad magasságában körbefutó hőgallér (3). A könnyű (1kg) alatti nyári bringás zsákoknál nem szokott lenni, de azon kívűl legyen benne, mert nagyon sok meleget tudsz behúzásával a hálózsákban tartani. Cipzárok lehetnek balosak és jobbosak (ez csak szokás kérdése), végüket tépőzár rögzíti (1). A hálózsák belsejébe a szived magasságában egy kis belső zsebet szoktak elhelyezni (2).(Én pl. ebben tartom éjszaka a szemüvegem).
Azt elárulom, hogy kb. 40,-euro alatt már csak hálózsáknak nevezett „valamit” lehet venni, és az ennél olcsóbb akcióknak nem érdemes bedőlni. Ha egy kis súlyú (max. 1400 g), kis csomagméretű, 0°C körüli komforttal rendelkező hálózsákra van szükséged, akkor ne lepődj meg, ha 120 euro körüli lesz az ára.
Ha két modell közt nem tudsz választani, inkább ajánlom a melegebbet, és esetleg nagyobb csomagméretűt, mert soha nem tudhatod, mikor fog jól jönni. A jobb nevű gyártók két-három méretben gyártanak minden modellt, ha alacsonyabb növésű vagy (170cm alatt), válaszd a rövidebbet ( de próbáld ki!), így kisebb légteret kell kifűtened.
Ha komolyan gondolod, vásárolj inkább szaküzletben, mert nem valószínű, hogy pl. egy bevásárlóközpont „teniszütőhúrozó” osztályán érteni fognak a túrafelszerelésekhez, és segíteni tudnak, ha szakszerű tanácsra van szükséged.
           
 

         
Tipp


Ha nem föltétlen gond a nagyobb súly (min. 1500g) és a nagyobb csomagméret, akkor a Husky hálózsákjait tudom ajánlani. Jó a minőség – ár viszonya. (1500-2000,-Sk közötti árért, elég jó háromévszakos hálózsákot tudsz tőlük venni), sokféle színben. A Husky az egyetlen márka, amelynek a hálózsákjait a nagy bevásárlóközpontokban kaphatók közül merem ajánlani (A hátizsákjainak viszont rossz a háta).
         
Általában nem tudják az emberek, hogy az általuk helytelenül karimatkának, izolírnak, polifoamnak nevezett tárgy magyar neve derékalj.
A legjobb hálózsákban sem fogsz zavartalanul aludni derékalj nélkül, mert fázni fogsz alulról. Nemcsak fázni fogsz, de kényelmetlen is lesz a fekhelyed. A derékalj feladata tehát nemcsak a hőszigetelés, hanem a kisebb terepegyenetlenségek csillapítása is.  Alapvetően kétféle derékaljjal találkozhatsz: az önfelfújóssal és a zárt cellással (habszivacs).            
             
Önfelfújós derékaljak
A felfújható belsejük nyitott cellás szivacs. Ezt kívülről egy víz- és légzáró zsákba helyezik, amely szeleppel zárható. A feltekert és összenyomott szivacs szétterítve megszívja magát levegővel. Ez 5-10 percig tart. Az önfelfújás sohasem teljes, ezért utána kell fújni szájjal.
Előnyük: nagy kényelem (már a 2,5 cm vastagságúaknál is), kis csomagméret. Hátrányuk: nagyobb súly (800-1300g), magas ár, és kényesek az éles tárgyakra. Vigyázz, napközben ne hadd őket a tűző napon, és a szelepet elzárva végképp ne!
Zártcellás derékaljak

Anyaguk lehet:

-EVA
-Polietilén (PE).

Az EVA derékaljak jóval kényelmesebbek, rugalmasabbak, ellenállóbbak, jobban hőszigetelnek, mint a polietilén derékaljak. Sokkal kevésbé nyomódnak össze a súlyod alatt és nem szívják magukba a vizet. (Tudom ez nehezen hihető, de a közönséges PE derékalj magába szívja-próbáld meg zuhany alatt lemosni). Télen is használhatóak. Ha sokat alszol szabadban, érdemes rá áldozni (kb. kétszer anyiba kerül). Érezhető a különbség.
A polietilén (PE) derékaljak a legelterjedtebbek alacsony áruk miatt. Van belőlük sokféle. Kétrétegű (10-20mm), egyrétegű (8-10mm), egyik felén alufóliás…
Ezekből csak a kétrétegűt tudom ajánlani, lehetőleg keményített felülettel, mert az legalább 1cm vastag. Az annál vékonyabb - egyrétegű (gyakran van akcióban a hypertescokauflandban…) semmilyen kényelmet nem nyújt, alig szigetel felesleges megvenni. Sajnos a cserkészeknél általában ilyet látni (elég nagy felelőtlenség a szülők részéről - látszik, hogy ők maguk soha nem alszanak derékaljon). Azon a száz koronán tényleg nem érdemes spórolni.

Találkozhatsz még alumínium derékaljjal („alumatka“), de az már végképp alkalmatlan kényelmes alvásra. Minimális a hőszigetelő képessége, és az egyenetlenségeken semmit sem csillapít. Ez csak vészhelyzetre való.

 

Forras:rovertura.cserkesznet.sk

 

11 hónapos fiam fog tudni hálózsákban aludni?

 

 

  • Tavaly abban aludt,de akkor még nagyon pici volt.

 

Válaszok:

 

  • Hát ha tavaly abban aludt, akkor lehet hogy még most is fog. De ugye itt volt a nyár, és lehet hogy elszokott tőle.
  • Szerintem fog tudni, de kipróbálhatod elutazás előtt otthon, hogy tud-e.

 

 

1 és 1,5 éves babánál lehet használni hálózsákot?

 

 

  • Ha felul vagy forog éjjel,nem fogja zavarni?Pici korában nagyon jó volt,aztán nyáron nem használtuk,de most megint huvosek lesznek az éjszakák,nem tudom,hogy vegyunk-e.Mik a tapasztalatok?

Válaszok:

 

  • Szia, Bár mi még csak 8 hósak vagyunk, és jelenleg még hálózsákban (vékony) alszik, de hamarosan leváltom, mert már áll a pici, és reggelente ha feláll benne, úgy lép rá, hogy sokszor elesik, mert begyűrődik...stb alá.
    szerintem nektek is érdemes lenne váltani.
  • Használni ugyan lehet, de én nem használnám, mert gondolj bele, hogy az neked is milyen kényelmetlen lenne. Nem lehet benne normálisan mozogni, egyfajta kötöttséget ad. Inkább adj a gyerekre ilyen egybe pizsit, az jobb lesz neki.
  • Az én lányom is 1 éves lesz, én is gondolkodtam rajta, hogy vegyek-e, de ugy döntöttem nem veszek, inkább pizsit adok rá zoknival, vagy kezes lábas rugit.
     

Forras: gyakorikerdesek.hu

hálózsák-akció akciós-hálózsák akciós-hálózsák-rendelés akciós-hálózsák-webshop akciós-hálózsák-ára bejegyzés elolvasása

fali-kulcstartó-olcsón olcsó-fali-kulcstartó fali-kulcstartó-akció fali-kulcstartó-rendelés fali-kulcstartó-webshop

Hol tudok kis rubik-kockás kulcstartót venni?

 

Válaszok:

 

  • Tesómnak van. De nem tudom hol vette.Szerintem bazárosnál nézd meg. Akár bucsukban is kapsz . bár nem tom

 

  • A Regio játékboltokban lehet kapni. Pl. Budaörsön.

 

  • Nagyon ötletes kulcstartók közül tudtok választani a Keleti körül a Festetics utcánál lévő Special Military Shopban.

 

  • Érdi piacon is szokott lenni.

 

  • SZIA! Itt tudsz venni !
    Internet ,tesz-vesz ,a keresőbe beírod ,
    hogy rubik kockás kulcstartó !Biztos van ,mert én árulom !

 

Forrás: gyakorikerdesek.hu



Ha nem egy átlagos kulcstartót szeretnénk...


 

  1. Úszó kulcstartó
    Ár:1200 Ft
    20% KEDVEZMÉNY
    INTERNETES RENDELÉSNÉL!!!!!
    A kedvezmény csak postai kiszállításnál vehető igénybe!!!
    T.VÁSÁRLÓK, AZ UTÁNVÉT ÖSSZEGE AZ ÁRHOZ HOZZÁADANDÓ(ld. vásárlási feltételek)!!!
    Egyszerre csak egyféle kedvezmény érvényesíthető !!!!
    Áraink bruttó árak, a 25% Áfa-t tartalmazzák!

    Szín: UV narancssárga
    Leírás:Kulcstartó, amely fent tartja a kulcscsomót a víz felszínén. Figyelemfelkeltés céljára használják színe miatt víz közelében dolgozó,sportoló emberek.


     
  2. lámpa-laser pointer kulcstartó (Sorszám: 3411)
    Ár:1200 Ft
    20% KEDVEZMÉNY
    INTERNETES RENDELÉSNÉL!!!!!
    A kedvezmény csak postai kiszállításnál vehető igénybe!!!
    T.VÁSÁRLÓK, AZ UTÁNVÉT ÖSSZEGE AZ ÁRHOZ HOZZÁADANDÓ(ld. vásárlási feltételek)!!!
    Egyszerre csak egyféle kedvezmény érvényesíthető !!!!
    Áraink bruttó árak, a 25% Áfa-t tartalmazzák!

    Szín: ezüst
    Méret:5 cm
    Leírás:Lámpát és laser pointert tartalmazó kétcélú ,gombelemes kulcstartólámpa.




     
  3. Kulcstartó-szalonna (Sorszám: 3228)
    Ár:1200 Ft
    20% KEDVEZMÉNY
    INTERNETES RENDELÉSNÉL!!!!!
    A kedvezmény csak postai kiszállításnál vehető igénybe!!!
    T.VÁSÁRLÓK, AZ UTÁNVÉT ÖSSZEGE AZ ÁRHOZ HOZZÁADANDÓ(ld. vásárlási feltételek)!!!
    Egyszerre csak egyféle kedvezmény érvényesíthető !!!!
    Áraink bruttó árak, a 25% Áfa-t tartalmazzák!

    Szín: narancs
    Méret:alap
    Leírás:"szalonna"

   

 

Forrás:special-military.hu

 

fali-kulcstartó-olcsón olcsó-fali-kulcstartó fali-kulcstartó-akció fali-kulcstartó-rendelés fali-kulcstartó-webshop bejegyzés elolvasása

olcsó-férfi-poló férfi-poló-olcsón férfi-poló-akció férfi-poló-rendelés férfi-poló-webshop férfi-poló-ára

Hogyan lehet kiszedni a polóra vasalt mintát?

 

fdóri
Maradéktaklanul sztem sehogy. . .

Gemini94
Az nem gond ha meglátszik a helye, csak a mintának kellene eltünni.

Küllikki
Az ilyen mintákat nem lehet eltávolítani.
Mekkora és milyen minta?

Nem lehet másik "valamivel" (felvarróval, rátétes mintával, hímzéssel esetleg) elfedni?

kricat

sehogy

ájrin
ecetes ollóval

dominós

csakis!

Jázmin1975

Forró vasalóval el lehet távolítani.
Amiráolvad a vasalóra azt meg egy rossz rongyra rá kell vasalni ennyí.

salabakter
Nahát!!!!Biztos gyönyörű is lesz a végeredmény:))

zebracsikó
és utána kidobod a vasalót?
:O

zebracsikó
oldalról nem tudod felkaparni és aztán szépen lehúzni?
Nekem volt egyszer ilyen pólóm, így szabadítottam meg a mintától.

Jázmin1975

Nem dobtam ki a vasalót mert tökéletesen le lehet tisztitani így a talpát.

 

Forrás: hoxa.hu

 

Férfiasan rózsaszín



Tudom, ellentmondásnak tűnik a cím és sok férfi élből elutasítja majd ezt az irányzatot. A büszke hímek ugyanis legtöbbször úgy érzik, csorba esik férfiasságukon, ha ezt a babásnak tűnő árnyalatot viselik. Na jó, a rózsaszín valóban tiszta, ártatlan és romantikus szín, ezek a jelzők pedig valljuk be, tényleg nőiesek. De nincs mit tenni, a legnagyobb márkák idén úgy döntöttek, hogy a divatos férfit rózsaszínbe öltöztetik. Méghozzá nem is akármilyen rózsaszínbe. Mert ki botránkozna meg egy halvány rózsaszín ingen, egy rózsaszín mintás nyakkendőn, vagy egy rózsaszín pólón? Na, azért ismerek olyan hímneműt, aki ezektől is undorodva fordul el, nem értem miért... De mit szól majd egy pink öltönyhöz, pink oxford cipővel kiegészítve?
Nem akarom tovább adni a lovat azok alá, akik utálják ezt az árnyalatot, főleg azért, mert nincs is semmi bajom vele. Elfogadom, hogy vannak extrém helyzetek és életstílusok, amelybe akár egy pink öltöny is belefér - az igazgatótanács tagjainak gyűlése? - és nem is szeretnék senkit lebeszélni e lehetőségről.
De hétköznapira fordítva a szót és a divatirányzatokat. A rózsaszínt elég, ha színfoltként viselik a férfiak, máris megfelelnek az idei divatnak. Ez az árnyalat ráadásul könnyen kombinálható más színekkel, szeretik egymást a barnával, a szürkével, a fehérrel, a vajszínnel, sőt bizonyos esetekben a feketével is, de ez már nagyobb odafigyelést vagy stílusérzéket igényel. Vadabb esetekben jól néz ki narancssárgával, valamint lilával is.
 

 

Forrás: divat.hu

olcsó-férfi-poló férfi-poló-olcsón férfi-poló-akció férfi-poló-rendelés férfi-poló-webshop férfi-poló-ára bejegyzés elolvasása

rozsdamentes-termosz-eladó eladó-rozsdamentes-termosz rozsdamentes-termosz-rendelés rozsdamentes-termosz-webshop rozsdamentes-termosz-akció

Mikor jön jól a termosz?


Amikor megfázunk, gyűjtsünk (vagy vegyünk) egy köteg cickafarkfüvet, keverjük össze némi borsmentával, majd forrázzuk le a növényeket. Ha éppen virágzik a bodza, vagy tavalyról maradt még szárítva, abból is keverjünk egy keveset a teához.
Ha szárított füvet használunk, csészénként kb. 1 teáskanálnyi szükséges mindegyik gyógyfűből, ha viszont friss növényünk van, akkor 2 teáskanálnyit forrázzunk le. A teát egy kis mézzel is lehet ízesíteni.


Ezek a gyógyfüvek legalább olyan hatásosak, mintha filteres teát használnánk. Naponta 3 alkalommal ajánlatos gyógyteát fogyasztani. Praktikus megoldás, ha az ember reggel elkészít egy nagy kancsó teát, majd azt issza a nap folyamán, akár hidegen is. Ez azonban nem mindenkinek jön be, ilyenkor a teát termoszban melegen tarthatjuk.


Az említett teakeverék összetevői különböző módon segítenek leküzdeni a betegségeket. A cickafarkfű a betegség kezdeti szakaszában segít csökkenteni a szervezet hőmérsékletét.
A borsmenta „mentol összetevőjének köszönhetően meggátolja a nyálka termelődését”, magyarul a borsmentától nem folyik az ember orra.


A bodza pedig a hurutos köhögés kialakulása ellen hatásos.
Válasz a torokgyulladásra: méz, gyömbér, fahéj és zsálya
Sokan mézzel enyhítik torokfájásukat. Ez gyors és egyszerű módja a betegség csillapításának, hatása azonban nem hosszantartó. Ha szívesen kipróbálnál más módszereket is, kérj tanácsot fitoterapeutától vagy természetgyógyásztól!


Mit javasol torokgyulladásra a füvesember? A szakértő speciális főzete a következők szerint készül. Először forraljunk fel egy csészényi vizet, majd egy dió nagyságú gyömbért vágjunk apró darabokra, tegyük bele a vízbe, és adjunk hozzá egy 8 cm-es fahéjrudacskát is. Főzzük lassan kb. 10 percig, hogy az ízek összeérjenek, ezután forrón szolgáljuk fel.
Másik javaslat a zsályatea. Mindenkinek, még a füvekkel szemben legszkeptikusabb betegeknek is ezt ajánljuk torokfájás esetén.
 

Forrás: gondolkodjegeszsegesen.hu

 


Fém termoszt beraknád a mosogatógépbe? Nem fog tőle tönkre menni a termosz funkciója?

 

 


jersseygirl:
Biztos vagyok benne hogy az alján rajta van hogy csak melegvizzel mosd el van mosogató keféd? avval tökéletesen el lehet mosni

zoltanhabetler:

A fém termosz dupla falu, a falak között üreges edény, mely semmilyen károsodást nem szenved a mosogatógépben! Nem tud a falak közé víz kerülni, egyáltalán nem változik a melegen vagy hidegen tartó képessége!

reguska1:
Fém termoszt mosogatógép nélkül, hogyan lehet jól átmosni?

Gépzsír:

De igen!! Ezentúl nem termosz lesz, hanem untermosz. Vagyis hűteni fog, mivel víz kerül bele és biztos hallottál már olyanról, hogy hűtővíz. :)

KIKY:
Mágneses (hőfokmérős) edényfedőket nem szabad csak a gépbe rakni, mert az viszont tényleg elveszti a funkcióját. . .

KIKY:

Persze, nekünk is van, géppel mosogatom, semmi baja.

zebracsikó:

én biztos betenném.
Én mindent belerakok :))

Vad Virág:
Fém termoszt beraknád a mosogatógépbe? Nem fog tőle tönkre menni a termosz funkciója?

Forrás: www.hoxa.hu

rozsdamentes-termosz-eladó eladó-rozsdamentes-termosz rozsdamentes-termosz-rendelés rozsdamentes-termosz-webshop rozsdamentes-termosz-akció bejegyzés elolvasása

túrahátizsák-olcsón olcsó-túrahátizsák túrahátizsák-rendelés túrahátizsák-akció túrahátizsák-webshop túrahátizsák-ára

Néhány hasznos tipp túrázóknak

 

Egyre többen választják Ausztriát túrázási célpontjukként. Az útnak indulóknak hasznos információkat gyűjtöttünk össze túrafelszerelésekről és a biztonságos túrázás érdekében.

 

 

Túrázó felszerelés
 
 
 
Nyáron az időjárás nagyon gyorsan meg tud változni a hegyekben. Még akkor is, ha a völgyben süt a nap és jó idő van, a hegycsúcson erős szél fújhat, de akár egy zivatar is érkezhet szinte a semmiből. Hosszabb túrák esetén tehát feltétlenül érdemes magunkkal vinni:
meleg ruhát,
esőkabátot, anorákot.
Nem árt, ha váltóruhát is tartunk magunknál, mivel a felfelé kapaszkodás olykor izzasztó lehet. Nagy előnyt jelent, ha valakin túrazokni és légáteresztő vagy speciális túraruházat van.  
 
Aki előnyben részesíti a via ferrata útvonalakat, feltétlenül készüljön fel az alázuhanó kőtörmelék jelentette veszélyre. Mindenekelőtt a közkedvelt, sokak által járt útvonalakon kell ezzel számolni, ezért ilyen túrák esetén egy fejvédő sisak mindig legyen nálunk. A kevésbé gyakorlottaknak érdemes komplett via ferrata felszerelésben útnak indulni. 
 
A megfelelő túrahátizsákkal sok energiát megspórolhatunk, ezek ugyanis optimálisan osztják el a hátra nehezedő súlyt. Egy rossz hátizsák akár komoly fájdalmakat is kiválthat, főleg a váll és a nyak körüli izmokban. A megfelelő hátizsák kiválasztása tehát a legfontosabb feladatok közé tartozik. 
 
A megfelelő túracipő szintén elengedhetetlen a örömteli túrázáshoz. Aki nem csak rövid, könnyű sétára indul, annak nagyon körültekintően kell eljárnia a cipőválasztás során. Mindenekelőtt fontos tisztáznunk, mi a célunk a cipővel. Könnyű hegymászó túrákat szeretnénk vele tenni, vagy inkább alpesi túrákat, esetleg mind a kettőt. Minden célra megvan a megfelelő cipő. Amennyiben sikerült eldönteni a felhasználás fő célját, akkor már csak meg kell találnunk a lábunknak legmegfelelőbb cipőt. Itt csak a próbálás, próbálás, próbálás segít. Semmi esetre se kötelezzük el magunkat előre egy bizonyos márka mellett, minden márkának megvan ugyanis a saját cipőformája. Ebből pedig azonnal következik, hogy nem mindenkinek jó minden cipő. Bármennyire nehézkesnek is tűnik a vásárlás a lábak hálásak lesznek érte. 
 
Aki túrázás közben kímélni szeretné az ízületeit, annak ajánlott túrabotot magával vinnie. A teleszkópos botok azért különösen ajánlottak, mert egészen kicsire össze lehet zárni őket és így kevés helyet foglalnak. Sokan ugyanis csak a lefelé ereszkedéskor használják a botokat, mert ez terheli meg legjobban a térdízületeket. A túrabotokkal különösen figyelmesen közlekedjünk sziklás, köves talajon, mivel itt könnyen megcsúszhatnak. Amennyiben a sziklás terep túl meredek lenne, inkább mondjunk le a túrabotok használatáról.  
 
 
Biztonságos túrázás
 
A túrázás megfelelő technikájáról
Járni, mindenki tud, ez nem vitás, de a helyes járás technikáját először mindenkinek el kell sajátítania. A járásbeli hibák ártalmatlan esetben csak a gyors fáradáshoz, esetleg fájdalomhoz vezetnek. Az alpesi térségben azonban egy bizonytalan, rossz lépés azonban akár balesethez vagy sérüléshez is vezethet. Íme néhány tipp, amely egyszerűbbé és biztonságosabbá teheti a hegymászást, túrázást:
A hegyre felfelé vezető séta közben lehetőleg a talp minél nagyobb felülettel érintkezzen a talajjal. Minél nagyobb ugyanis ez a felület, annál stabilabban és szilárdabban mozoghatunk. A felső testünket enyhén döntsük előre.
A meredekebb szakaszokon inkább a talp elülső részére, illetve a lábujjakra terheljünk, ez nagyobb igénybevételt jelent a vádlinak is. A lépések hosszát igazítsuk a terephez: minél meredekebb az ösvény, annál kisebb lépésben haladjunk.
A nagyobb lépést igénylő sziklalépcsők vonzóak lehetnek, de aki folyamatosan nagyobb „lépcsőfokokat” vesz, az rengeteg energiát használ fel, mivel a test súlypontja mindeközben nem megfelelően helyezkedik el.
A saját légzésünk a legjobb sebességszabályozó. A tudatos és hallható légzéssel a test automatikusan egy megfelelő gyaloglási ritmust vesz fel. Fontos a mély kilégzés, a belégzésnél a test úgyis gondoskodik annyi levegőről, amennyire szüksége van.
A hegyről lefelé menet az egyik fő prioritás az ízületek védelme. A leggyakoribb probléma, hogy a lejtmenethez szükséges erőt és energiát a legtöbb esetben már a hegymenetkor felhasználják a túrázók. A hegyről lefelé enyhén hajlított térddel érdemes menni, a felsőtestet és a csípőt kicsit előre dönteni. A súlypont így elől marad és a testsúly a talp teljes felületén oszlik el. Aki félelemből inkább hátra dől, nagyobb eséllyel is csúszik el.
A kilátásban való gyönyörködéshez egy fontos jó tanács: először biztosan állni, utána nézelődni! 
 
Forrás: austria.info.hu
 

Nagyobb méretű hátizsákot ki lehet mosni mosógépben?
 
 
 
Válasz:
Ha belefér a gépbe,akkor igen.
 
Válasz2:
Ha van benne merevítő, akkor ki is lehet szedni belőle, általában magától értetődő módon. Visszarakni mókásabb lesz, de sietség nélkül könnyebb (igaz, lassabb is:). Mosni úgy érdemes, hogy a legkopottabb paplanhuzatot rákötöd, aztán mehet a leghosszabb, legkíméletlenebb fokozaton, többnyire max 40 fokon.
 
Forras: gyakorikerdesek.hu
 
 
túrahátizsák-olcsón olcsó-túrahátizsák túrahátizsák-rendelés túrahátizsák-akció túrahátizsák-webshop túrahátizsák-ára bejegyzés elolvasása

led-lámpa-olcsón olcsó-led-lámpa led-lámpa-rendelés led-lámpa-webshop led-lámpa-akció led-lámpa-rendelés led-lámpa-ára

Néhány izgalmas lámpa


Kockalámpa


A modern, hangulatos lámpatest feketére lakkozott fémből készült. A kocka formájú lámpások oldalain kivágott, virágot formázó motívumok láthatók; a dekoráció a mécsesek hangulatát idézi, ám a fényt nem gyertyaláng, hanem napelemmel működő izzó szolgáltatja. A kapcsolóval ellátott lámpa 13x13 centi; pálcára is felfüggeszthető.

Dekoratív állólámpa

A bejárati ajtók közelébe, vagy a járda mellé ajánlott állólámpák a tölgyfa tuskókra emlékeztetnek. A betétek szatinált üveg hatását keltik, kellemesen megszűrik a fényt. A lámpa napközben feltöltődik energiával, sötétedéskor pedig automatikusan bekapcsol. Magassága 26,5, átmérője 6 centiméter.

 

Íves lámpácska

A virág kaspókban is jól mutató, 30 centi magas íves lámpácska a napközben tárolt energiát sötétedéskor enyhe világításként adja vissza. Vasból és műanyagból készül.

 

Napelemes házszám

Ez a házszám a Nap energiájának köszönhetően sötétben világít. A lámpatest nemesacélból készült, akril üveglap betéttel, melyre egyszerűen felragaszthatók a számok vagy betűk (ezek a csomagban megtalálhatók).


Napelemes járólap

A lapos, nehéz palatáblákat egyenletes felületre a virágágyás vagy fű közé célszerű elhelyezni. A négyzetes formába illesztett napelemes világító izzók a szatinált üveg hatású műanyag lap alatt találhatók. Sötétedéskor automatikusan bekapcsolnak.


Modern lámpa mozgásérzékelővel

A nemesacélból és üvegből készült modern lámpa nappal magába gyűjti a Nap energiáját, alkonyatkor a napelemek bekapcsolnak, és mintegy 8 órán keresztül kellemes, borostyánszínben világítanak. További extra a mozgásérzékelő, amely 30 másodpercre bekapcsolja a fehér LED-fényt, amint valaki megközelíti a lámpát, vagy elhalad mellette. A lámparúd állítható magasságú.

 

Forras: ingatlanmenedzser.hu

 

Led

 

Mivel számomra elfogadhatatlanul sokat fogyaszt még egy 250W hps is, valamint növénytermesztési igényem sokkal inkább kíváncsiságból fakad semmint anyagi haszonszerzésből vagy tudatmódosítási vágyból alternatívát szerettem volna találni beltéri növénymegvilágításra viszonylag kicsi alapterület lefedéséhez. Mint tudjuk egy m2 alapterületű termesztőhelyiség lefedéséhez 400W-os hps-re van szükségünk ami 50Ft/KWh fogyasztás mellett kb. 9-10eFt áramszámlát jelent havonta virágzás idején. A külföldi ledes úttörők tapasztalatai szerint ezen költség megfelelő spektrumú és fényerejű ledek alkalmazásával felére-harmadára szorítható miközben elérhető és túlléphető a hps-el unikornisnak vélt 1g/W hozam.
típus...
Ennek eléréséhez 180W teljesítményű ledlámpára van szükségünk négyzetméterenként aminek a piaci ára valahol 500 dollár körül mozog abban az esetben ha botor módon megvesszük az általunk házilag is könnyen megépíthető lámpát. Egy népszerű 120W-os ideális spektrumokat leadó lámpa ára 300E minimum ami talán kicsit soknak tűnhet ha nem számolunk a fogyasztás csökkenésével valamint azzal, hogy a lámpa variálható színösszeállításainak segítségével egyszerre helyettesíthetjük a fémhalogén és a nátriumgőz izzók előnyös tulajdonságait.


Talán sokakat eltántorít a lámpa első blikkre nehezen kivitelezhetőnek tűnő alkatrészeinek méretezése és összeszerelése. Ezen próbáltam segíteni a LEDEK cikk megírásával, a minimális visszajelzés alapján nem eléggé egyszerűen. Bátorítólag hathat az a tény, hogy egy 100W-os lámpa előállítási költsége nem sokkal haladja meg egy 400W-os hps árát a legolcsóbb growshopban vásárolva. Különösen igaz ez abban az esetben, ha néhány alapvető szerszám már van otthon vagy foglalkoztunk kicsit elektronikával, esetleg pc szereléssel. Ha igazán minőségi ledeket is van anyagi lehetőségünk beszerezni a fogyasztás csökkenése miatt ezek ára fél éven belül biztosan megtérül.
A ledek beszerzése nem egyszerű feladat, mivel a nagy teljesítményű ledeket elsősorban internetes rendeléssel hozzáférhetőek. Érdemes kicsit körülnézni a gyártók magyarországi képviseleteinél és kereskedőinél mielőtt megvesszük egy iráni oldalról ledjeinket, a LOMEX-ben Budapesten a Kingston és az Osram termékei közül bármi rendelhető. Feltételezem bármely elektronikai nagyker hajlandó ezen feladat elvégzésére, érdemes néhány árajánlatkérést szétküldeni azonos termékekre, közel biztos olcsóbban juthatunk fényforráshoz ilyen módon.
A további rezsianyagok és alkatrészek szinte bárhol beszerezhetőek ahol rádióamatőrök sűrűn megfordulnak.

 

Az első és egyben legfontosabb anyag természetesen a led. Mivel elfogadott szabvány nincs a hpl-ekre így gyártónkként teljesen eltérő formájú és méretű ledekkel találkozhatunk. Legtöbbször 2cm átmérőjű hűtőcsillagra vannak integrálva melyek a több forrasztási pontjukkal elősegíthetik a szerelést valamint a lemezszéli marások megkönnyítik a ledek mechanikus szerelését csavarozással. A hűtőcsillag egyben alapvető hűtőfelületet biztosít a lednek ami 120C feletti maghőmérséglete miatt általában igényli is ezt. Fontos azonban azt tudni, hogy a hűtőcsillag csak akkor elégséges egy 3W körüli teljesítményű lednek ha azt 500mA-nél kisebb árammal hajtjuk. Minden egyéb esetben gondoskodni kell további hűtési felületről ami általánosan 10cm2 felületben szoktak megadni ledenként, ennél szinte minden lámpaépítő nagyobb felületet biztosít ledjeinek. A hűtőfelületnek értelemszerűen kiváló hővezető tulajdonságú anyagnak kell lennie, ilyen a réz és az alumínium.
A legtöbb led természetesen hűtőcsillag nélkül kerül forgalomba, ezek közös tulajdonsága az alsó felületükön található hűtőlemez ami csillagledek esetében a szigetelt hűtőcsillaggal érintkezve adja át a diódalap által termelt hőt. Ha nincs gyári hűtőcsillagunk kénytelenek leszünk ledjeinket a fent említett hővezető anyagra szerelni.

Ezzel több problémánk is lesz.

A lila felület a led saját hűtője, ezen keresztül távozik a dióda által termelt hő

Első gondunk
abból fog fakadni, hogy egy 4mmx4mm felületű ledhűtőt teljes felületen tudjunk felragasztani hővezető hordlemezünkre. Könnyűnek tűnhet de nem az. Mivel a levegő az egyik legjobb hőszigetelő és legrosszabb hővezető anyagok egyike a led hűtőlemeze és a hordfelület közti legapróbb síkbeli eltérés egyben azt is jelenti, hogy a lednek nem lesz elég felülete a termelt hőt leadnia ezzel megfőzve magát. Ezen a problémán sokat segíthet hővezető paszta vékony rétegben történő alkalmazása a ledhűtő és a hordlemez érintkezési felületén. Értelemszerűen az íves és hajlított hordlemezek kerülendők.

A másik probléma az, hogy a ledek hűtőlemeze anód(+) potenciál, magyarán ha az egyenáramunk "+" kábelét csak a hordlemezre kötjük és a led(-) pólusát visszavezetjük a tápra világítani fog a led. Ezzel nem is lenne probléma, azonban ha több ledet szeretnénk felszerelni azonos hordlemezre azok párhuzamos kapcsolásként értékelnék a kört és a ledek minden darabja külön áramgenerátort igényelne.
Belátható a probléma kiküszöbölése, szigetelni kell ledjeinket a vezető hordlemeztől.
Ezt legkönnyebben egy rendkívül vékony hővezető és szigetelő anyag közbeiktatásával tehetjük meg. Ilyenek a szilikonlemezek amik vastagsága nem haladja meg 0,3mm-t, a csillámpapír vagy az öntapadó kapton szalag.
   

A harmadik probléma a ledek rögzítése
A hűtőcsillag bemunkálásai a led csavaros rögzíthetőségét biztosítja
Mivel ledjeinket nem a barkácsolni kedvelő növénybarátok számára fejlesztik nagyon kevés rögzítési pont található a leden. Első trippre vonzónak tűnik a ragasztóval való rögzítés, azonban ha jobban megnézel egy ipari ragasztó hátoldalán lévő apróbetűs részt azt láthatjuk, hogy 80-90C környékén a legtöbb megrogyik. A pillanatragasztó és más oldószeres ragasztók gőze a lencséket homályosítja be, a műgyanták viszont alapesetben megfelelhetnek. A legjobb anyag ezek közül az Artic Silver vagy Aluminium Adhesive hővezető ragasztó amivel mindhárom probléma áthidalható. A legtöbb komoly pc tuninghoz alkatrészeket árusító webáruházban beszerezhető 3 és 6eFt közt. Kiváltható a Zalman hővezető ragasztójával, mindkettő kétkomponensű műgyanta némi hővezető adalékanyag hozzáadásával.
Természetesen ebben az esetben nem használunk hővezpasztát. Érdemes még kísérletezni FBS-el való ledrögzítést a hordlemezhez minimális vastagságban, nekem ez is bevált. Általában bármilyen anyag jó lehet ami megfelelően hővezető és hőálló.

 

Forrás: egykalapalatt.hu

led-lámpa-olcsón olcsó-led-lámpa led-lámpa-rendelés led-lámpa-webshop led-lámpa-akció led-lámpa-rendelés led-lámpa-ára bejegyzés elolvasása

katonai-kés-olcsón olcsó-katonai-kés katonai-kés-rendelés katonai-kés-webshop katonai-kés-ára katonai-kés-akció

Katonai kés

 

Sokaknak egy használati eszköz, de az igazán kést szerető embereknek egy megbízható társ a mindennapokban, különleges szépségű darab egy gyűjteményben, vagy éppen vágyakozás tárgya. Azt azonban kijelenthetjük a kés mára ikonná vált.

 

A bronzkori kés


Ma is borotvaéles az a ritka bronzkori kés, amely egy ókori temetkezés feltárása került napvilágra a svédországi Falbygden közelében.
A kés pengéje lófejet ábrázoló nyélben végződik. Ami érdekes, a bronzkori leletre egy 5000 éves sírkamra bejáratánál bukkantak, noha a kés korát "mindössze" 3000 ezer évesre becsülik a szakértők. Feltehetően a kőkori temetkezést a bronzkorban "újrahasznosították" - olvasható a The Local angol nyelvű svéd újság honlapján. "A kés pengéje még mindig oly éles, hogy ha óvatlanok vagyunk, könnyen megvághatjuk magunkat vele" - mondta Peter Jankavs, a Falbygdensi múzeum szakértője.

Forrás: mult-kor.hu


És végezetül néhány vélemény, hozzászólás a késekről

 

Burtgummer:
Íme egy klasszikus kérdés amiről mindenkinek van véleménye, hiszen mindenkit érint, és vadászkése, vagy legalábbis erre használt kése mindenkinek van.
Nekem jómagamnak egy kitűnő Szalontai késem van! Remek darab. 440C-pengéval, melynek hossza 10cm, markolata kemény diófa. A penge hihetetlenül erős és robosztus, vastagsága 4mm. Éltartása kiváló, és élezni sem éppen rémálom. Zsigerelés közben megbírkózik bármilyen akadállyal, legyen az egy remetekan szegycsontja, vagy medencéje akár. Nyúzáshoz sem túl hosszú, és levezető éle könnyedén fejti le a kötőhártyát, bőrt, zsiradékot, ha kell. De csinosan forgácsolja a fát is. A széles markolat és a kényelmes ujjtámasz nagyon kezessé teszik. Elegáns gravírozás formájában viseli a készítő nevét, szolídan dekorált. Makrai Tibi bácsi biztos talákna benne hibát, ha nagyon keres, de én nem tudok ilyesmit említeni. Egyszerűen bevállt, és ráadásul olcsón. 16000,- ezért igazán nem pénz. A következő tíz évre megoldódott az életemben a késkérdés!:D

De lehet, hogy valaki jobbat tud?:)

Grizli:

Igazad van Burt!
Kes az kell. Ez ep olyan mintha megkerdezned a Magyar vadaszt hogy hogyan erzi magat soretes nelkul?
Az igazat megvalva en nem vagyok egy kes "buzi" remelem mindenki erzi a szo ercet!
Termeszetessen nekem is van kesem!
Valamikor egy un. kirakodovasaron vettem. Nemszabad felreerteni . Semmivel sem lett a kesem alantosabb ezkoz mint a tobbi kes , csak az meg mindig egy kes.

A "kes" ami nekem van (majd folrakom a kepeim koze) nem is tudom hogy mire keszult. Konnyen lehet elezni , az elezot a tokkal egyutt adtak . ugygondoltam ennel jobb vasar a vilagon se volt.
Kicsivel kesobb mar jelentkezett hogy azert valahogy azert a javor szegycsontjat is fel kell bontani valahogy. Na meg az itteni ozek , meg a szarvas es a ren is egy igen kemeny kategoriahoz tartozik!!!!!!! Ugyhogy rendszeresitettem egy tomahawk-hoz hasonlo (majd ezt is folteszem) kisbaltat , amivel a csontos ugyeket intezem.
Szo : a "kes" kimomdottan a nyuzas ezkoze, es semmi mas.

Papplaci:
Nekem 2 késem és 1 bicskám van, amit vadászatokon használok.
Az első egy Marttiini 12,5 cm –es pengével, a beceneve öszvér. Szerintem ez az a kés, aminek igazán nem kell reklám, olyan, mint a piros 7-es---mindent visz. Amikor vadászni indulok, hamarabb veszem ki a szekrényből, mint a papírjaimat vagy a fegyvert.
A másodikat tavasszal láttam Farkas B. mester honlapján és tőle rendeltem 440-es tölgyfa levelek közé, monogram gravírozott pengével. A markolat szarvas agancs, plusz zsinór persely van a végén. Ez a kés még szűz, télen szeretném disznóvadászat alkalmával felavatni.(5.kép)
Na és a bicska. Hát igen a tanyasi gyerekként megtanultam, hogy a határba bicska nélkül kimenni isten ellen való vétek. Így hát 6 évvel ezelőtt vásároltam egy Herbertz ezüst rókát, az udvarról sem megyek ki nélküle. Nem lehet leírni milyen jó ízűt lehet vele reggelizni az erdő szélén. Egy öreg vadász barátom mondta „fiam ezt se a száz forintosba vetted, mert ez viszi a szalonnát és nem pedig tolja, amíg élsz ez kiszolgál”.
Hoppá ez lemaradt…
Ja és hogy milyen a jó vadászkés hát az olyan amiért a vadász képes kimenni szakadó esőben 4 kilométert a lucernásig gyalog, mert zsigereléskor véletlenül mellé rakta a hátizsáknak. Az igaz vadászok szerint a fegyvernek lelke van, a késnek miért ne lehetne? Indulás előtt döntöm el milyen felszerelést, vigyek magammal, távcső, puska, mellény, kalap, hátizsák ezek változhatnak de a bicska és a kés minden vadászatomon ott volt.

Forrás: vadászat.sk
 

katonai-kés-olcsón olcsó-katonai-kés katonai-kés-rendelés katonai-kés-webshop katonai-kés-ára katonai-kés-akció bejegyzés elolvasása

iránytű-olcsón olcsó-iránytű iránytű-eladó iránytű-rendelés iránytű-akció iránytű-webshop

Az iránytű

 

Az iránytű egy mágnesezett acéltű, amely egy függőlegesen álló tű hegyén forog. Mindig ugyanazt az irányt mutatja: a sötétebb színű vége állandóan észak felé mutat. A világtájak a mágnestű alatt egyértelműen vannak jelölve. A kör alakú foglalaton belül van még egy forgatható tárcsa vagy szelence, 360 db beosztással. Minden egyes beosztás egy fokot jelképez.

Ha térképpel együtt akarod használni az iránytűt, akkor tudnod kell, hogy általában a térképek Északra vannak tájolva (orientálva). Ez azt jelenti, hogy az északi irány a térkép felső szegélye felé mutat, vagyis álló helyzetben a térképkeret bal és jobb oldali szegéllyel párhuzamos az északi irány.

Delelt térkép


Ha a térkép nem Északra tájolt, akkor egy szélrózsaval jelölik, merre mutat Észak. Régen, gyakran készítettek úgynevezett delelt térképet is, vagyis olyan térképek, amelyeken fent volt a déli, lent az északi irány. Illetve, olyan térképek is voltak, amelyeknek a felső széle egyszerűen nem az északi irányt jelölte, hanem más táj felé mutatott. Ma már inkább csak múzeumokban, térképtárakban láthatsz ilyet

Térkép betájolása   
 

Az iránytűhöz visszatérve, nagyon könnyen tudsz betájolni egy térképet egy egyszerű, vonalzós iránytű segítségével. Egy északra tájolt térkép esetén, az iránytűt a bal vagy jobb oldali szegéllyel párhuzamosan helyezed rá és utána addig kell forgatnod a térképet, amíg a mágnestű sötétebb szinű vége nem mutat a szelence "O" osztására.

A tájékozódást térképpel és jellegzetes tereppontok segítségével is végezhetjük: ha nem tudod meghatározni helyedet a térképen, menj fel egy magaslatra és keresd a közelben levő jellegzetes pontokat. Ezek lehetnek egyedül álló sziklák, hegycsúcsok, templomtornyok, útkanyarok, stb. Három db. pontot kell keresned: kettőt tőled jobbra és balra, a harmadik veled szemben lehet. Ha ezt a három pontot megjelölöd a térképen és egyenesekkel kötöd össze, akkor te azon a ponton állsz, ahol az egyenesek egymással találkoznak.

Forras: lazarus.elte.hu

Az iránytű bemutatása

Tájoló, delejtű, mágnestű (olaszul compasso, bussola); függélyes, finom csapon szabadon lengő megmágnesezett acél tű, mely mindig a mágneses déllő irányába helyezkedik. Mindig zárt, üveggel lefedett, rendesen kerek dobozban van, hogy a levegő mozgása ne háborgassa. Minthogy a mágneses déllő nem nagyon tér el a valóságos déllőtől, tájékoztatóul szolgálhat igen sok esetben. Állítólag erre a célra használták már a khinaiak Kr. u. a II. században (Klaproth). Nem biztos, hogy hozzánk a khinaiaktól vagy az araboktól származott-e s bár a XII. sz.-ban már használták olyan szekereken, melyeken a császárok utazták be birodalmaikat, mégis Gioja Flavio (másik szerint Giri v. Gira) nevü olasz hajóst tartják feltalálójának, illetőleg aki először használta volna (a XIV. sz. első felében). A mérnöki gyakorlatban v. egy kerek dobozban van, amikor a doboz kerületén teljes 360°-os szögosztás van, vagy pedig csak egy hosszukás, esetleg csőalaku szekrénykében, amikor csakis az illető műszernek, melyre az I. alkalmazva van, a mágneses déllőbe való állítására szolgál (l. Tachimetria). Az előbbi esetben vele vizszintes szögeket mérhetünk, t. i. a szög két szárának a mágneses déllőtől való elhajlását határozhatjuk meg. Különösen ott van nagy használhatósága, ahol nem lehet több irányban látni, mint p. erdőben, bányában stb. Használata a mérnöki gyakorlatban igen régi s hogy nem évült el teljesen a teodolit mellett, azt annak köszönheti, hogy kezelése igen egyszerü és azonkivül minden irány meghatározása független az előbbitől, tehát a hibák nem halmozódnak fel.

A hajó-I. egy fokokra és vonalakra beosztott, csilla-lapra ragasztott körlapból áll, mely a mágnestűhöz erősítve, azzal együtt mozog, forog és az irányeltéréseket egy a körlapon kivül, az I.-szelence belső részén levő jelzővonás (kormányvonás) segélyével mutatja. E kormányvonás (és a tű középpontja) egy a hajótűhöz párhuzamos sikban fekszik és tulajdonképen a hajótő irányát jelzi. A körlap, iránylap vagy szélrózsa, az alája helyezett mágnestűkkel együtt (rendszerint 4, de van sokkal több is) egy agátkőből álló ággyal, egy kemény fémcsúcson nyugszik és azon mozog, forog. Az egész szerkezet egy Cardano-féle tengelyeken mozgó réz v. sárgaréz szelencébe tétetik . Miután a mágnestű a kör lapjához van erősítve, a körlap maga a tűvel együtt mozog, anélkül, hogy a szemlélő a mágnestűt láthatná és a hajó vagy szélrózsa irányát, amelyben a hajó kormányoz, a szélrózsának azon vonalával jelzi, mely a szélrózsa egy pontját és az előbb említett kormányvonással összeköti és egyszersmind a hajótő vonalához párhuzamos sikban, vagy a hajó középvonalában elhelyezett I.-nél magában a tővonal sikjában fekszik. A körlap felülete 360 fokra vagy 32 vonalra osztatik, mely vonalak mindegyike egymástól 11° 15´ szög alatt hajlik el és külön elnevezéssel bir.

Ha a körlap két egymásra függélyesen álló és egymást a körlap középpontjában keresztező vonallal négy egyenlő részre osztatik, ugy ezen részek quadransoknak, az átmérők végpontjai pedig kardinális pontoknak hivatnak. A mágnestű északi polusától kiindulva, a jobb kéz felé, ezen kardinális pontokat észak, kelet, dél és nyugat névvel nevezik. A többi vonalaknak nevei ezen négy elnevezésnek különféle összetételéből keletkezik. Sokkal egyszerübb azonban az irányt a kardinális pontoknak érvényben tartása mellett, az észak és dél pontokból kiindulva, kelet v. nyugat felé fokokban, számokkal kifejezni. Kereskedelmi hajókon 3-4, ujabbkori hadihajókon 8-10 I. is van, melyek közül egy, megfelelő helyen felállítva, mint fő v. vezér-I. alkalmaztatik. A hajó-I.-knek sokféle neme van, melyek egymástól részint a kompenzáció minőségében, részint a mágnestűknek számában és mikénti elhelyezésében, v. abban is különböznek, hogy a körlap a levegőben lebeg-e, v. vizzel kevert spirituszban uszik (fluid compass). Ez utóbbinak használata az ujabbkori hajógépek forgása által okozott rezgések miatt nagyon elterjedt. L. még Galvanometer.

Forrás: kislexikon.hu

iránytű-olcsón olcsó-iránytű iránytű-eladó iránytű-rendelés iránytű-akció iránytű-webshop bejegyzés elolvasása

olcsó-céltávcső céltávcső-olcsón céltávcső-akció céltávcső-rendelés céltávcső-webshop céltávcső-ára

Puska és távcső beállítások

A Field Target lövészet egy precíz, nagyon összetett lövészsport. Meg kell becsülni a cél távolságát, ismerni kell a lövedék ballisztikáját, figyelni kell a szél irányát és erősségét. Így kell eltalálni a célon azt a kis találati zónát, amely meglövésekor a cél eldől. Mindezt „természetesen” bármilyen időjárási körülmények között, akár esik az eső, vagy viharosan fúj a szél.
Sokak szerint az eredményességnek két alapvető feltétele van a technikai felkészültségen kívül: 90% gyakorlat és 10% gyakorlás (de lehet, hogy fordítva!). A gyakorlásról egy másik beszámoló fog szólni, de a technikai felkészültséghez megpróbálok egy kis segítséget adni.

„A legdrágább felszerelés sem ér semmit, ha nincs rendesen beállítva”


Ha el akarjuk találni egy félgrammos vagy annál kicsit nagyobb lövedékkel az 50 méterre levő 40 mm átmérőjű célt, akkor ahhoz megfelelően kell beállítani a fegyvert és hozzá a távcsövet. A vásárlás utáni beállításokhoz a következőkre van szükség:

    * alapvetően a puskára, távcsőre, távcsőszerelékre
    * csavarhúzóra vagy imbuszkulcsokra a szerelékhez
    * fegyvertokra vagy fegyvertartós szerszámosládára a szereléshez
    * fehér öntapadós papírra, fehér matricára és vékony alkoholos fekete filctollra
    * hosszú mérőszalagra (20-25m) vagy lézeres távmérőre
    * céltáblatartóra és A4-es papírra

A távcső beállítása


A távcső felszerelésénél a leglényegesebb dolog, hogy a szálkereszt teljesen függőlegesen legyen a puskára szerelve. Ehhez először be kell állítani a távcső és a szem optimális távolságát. A szereléket lazán (azért ne essen le) rögzítsük a puska távcsősínjébe, majd ugyanilyen lazán rögzítsük a távcsövet a szerelékbe. Vegyük fel a fegyvert, és úgy tartsuk, ahogy a legtöbbször lőni fogunk vele. Sokan már ezt elrontják, mert az álló lövészethez igazítják a távolságot, pedig a legtöbbször ülve lövünk, úgyhogy ehhez kell beállítani a távcsövet. A távcsövet és a szereléket is tologathatjuk ide-oda, de arra figyeljünk, hogy a szerelék rögzítése után könnyen tudjuk megtölteni a fegyvert. A távolság akkor megfelelő, ha a látómező szélén körben csak egy vékony fekete karikát látunk. Ha ez megvan, akkor fixre húzhatjuk a szereléket a puskára rögzítő csavarokat. A következő lépés a távcső függőleges beállítása. Erre több módszer van. A legjobb, ha a puska tusájára a fémszerkezet mögé, vagy a fémszerkezetre (távcsősínre) rögzítünk egy vízmértékből kiszedett kis mérőhengert. Lehet ilyet készen is kapni, de elég drága, nekünk megfelel az olcsó változat is. Lényeges dolog, hogy teljesen vízszintesen legyen rögzítve (ragasztva). Következő lépésként 15-20 méterre egy vastagabb spárgára vagy vékony kötélre szélmentes helyre kössünk fel egy nagyobb súlyt, így a spárga tökéletesen függőlegesen fog lógni. Már csak össze kell hozni, hogy a távcsőbe belenézve a szálkereszt a spárgához képest teljesen párhuzamos legyen, miközben a vízmérték vízszintes állást mutat. Ha ez megvan, óvatosan, ellentétesen kell meghúzni a szerelék rögzítőcsavarjait, közben folyamatosan kell ellenőrizni a beállítás helyességét.
A távcső beállítása után a puska tusáján lévő állítható arctámaszt is be kell állítani úgy, hogy minden célratartásnál ugyanoda tudjuk támasztani arcunkat, így mindig ugyanúgy, középen nézünk bele a távcsőbe. Lehetőleg ne kelljen nagyon oldalra hajtani a fejünket, mert ez a nyakizom gyors fáradásához vezethet.

Távolságmérés

Az oldalkerekes parallaxos távolságmérés alapvető kiegészítője egy nagy átmérőjű kerék (8-12cm), valamint egy jól látható kis jel (pötty vagy pöcök), amely a normál szerelékre van festve, vagy egy külön bilinccsel van rögzítve a távcső tubusára. A jel lehetőleg közel legyen a nagykerék széléhez, hogy könnyen lehessen a megfelelő távolságot leolvasni. Az első parallaxos távcsöveken ez a pont gyárilag jelölt, ott nem kellenek külön jelek.

A parallaxos távcsöveknél van egy alapbeállítás alap távolságjelölésekkel. Ezek a legritkább esetben egyeznek a saját tapasztalatokkal vagy mérésekkel, de nem kell aggódni, hiszen mindenkinek más a szeme, másképp lát különböző távolságokra. Ezek a jelölések számunkra érdektelenek, nem kell őket figyelembe venni.

.A távcsövön először a szálkereszt élességét kell beállítani. Nézzünk ki egy adott pontot egy nagyobb távolságban (20-30 m), és fókuszáljunk rá a parallaxkerékkel. Ezután a hátsó gyorsbeállító csavart addig tekerjük 1/3 – 1 fordulatonként, amíg a szálkereszt tökéletesen éles nem lesz. Minden tekerés után nézzünk bele a távcsőbe, és a beállított hátteret nézzük mindaddig, amíg a szálkeresztet egyszer csak élesen nem látjuk. Ne nézzünk folyamatosan a szálkeresztet, mert a szemünk automatikusan ráfókuszál, és nem lesz jó a beállítás.

Következő lépésként a távcső oldal-parallaxkerekére vagy első tárcsájára (attól függ, hogy milyen) rá kell ragasztani egy öntapadó fehér papírcsíkot arra az oldalára, ahol a távolságbeosztás van.

Ezután egy lehetőleg nyílt, lapos területen jól látható jelekkel 5 méterenként ki kell mérni és meg kell jelölni a távolságokat 8, 10 és 50 méter között. Legjobb minden távolsághoz cölöpre rögzített A4-es papírt használni, mert így később a puska belövését is megejthetjük.

A parallaxkereket a legkisebb állásánál egy kicsit nagyobbra kell tekerni, és megnézni, hogy melyik az a legnagyobb nagyítás, amelynél még élesen látszik a legközelebbi távolságjelző. Ez általában 6-12–szeres nagyítás szokott lenni (nagyon távcsőfüggő). Ha ez megvan, akkor ezután mindig ezen a nagyításon kell a távolságot mérni. Ennél a nagyításnál a 10 méteres távolságjelzésnél állítsuk be a kép élességét, és húzzunk egy vonalat a fehér papírcsíkra a távcsövön lévő jellel (pötty vagy pöcök) egy vonalba, és írjuk mellé a távolságot is (10). A következő távolság legalább 10-15 méterrel távolabb, lehetőleg 25 méteren legyen. Ezután a következő távolság 40, majd 15, 30, 50, 20, 35 és 45 méter legyen. Minden mérésnél jelöljük meg a papíron a távolságot, és az utolsó után ellenőrizzük a beállításokat. 8 és 20 méter között 2 méterenként is bejelölhetjük a távolságokat, mivel ezeken a távokon sokkal kisebb találati zónák vannak, így ezeknél 8-10 mm-es alá vagy fölétartás már hibázást eredményezhet. Azért kellenek ezek a nagy ugrások a távolságok között, mert így sokat kell állítani a keréken, nem csap be bennünket a szemünk, ami kis távolságkülönbségnél egyébként könnyen előfordul. A mérés közben mindig a szálkeresztre koncentráljunk, és ha tekerés közben hirtelen éles lesz a kép, akkor találtuk meg a helyes beállítást. Ezután legalább 5 másodpercre csukjuk be a szemünket, és megint nézzük meg az élességet.
A kerék vagy tárcsa állításánál mindig tekerjünk túl a távolságon, és visszafelé állítsuk be az élességet, mert egy kis holtjátéka minden szerkezetnek van, és így mindig azonos irányban mérünk, a távolságok biztosan azonosak lesznek.

Mikor végeztünk a távolságok megjelölésével, akkor mindezt átmásolhatjuk egy műanyag matricára, vagy egy újabb öntapadós papírcsíkra, amit később átlátszó ragasztószalaggal átragasztunk. Mindenféleképpen vízállóvá kell tennünk, nehogy párás időben leázzon és önállósítsa magát. Erre a célra a szigetelőszalag nem jó, mert nagyon könnyen nyúlik, és a hő (napfény) hatására is megváltozik a hossza, elállítódik a jelölés.


A puska belövése


Az általános lövészsportoknál egy megadott távolságon kell eltalálni a célt. A Field Target lövészetnél teljesen változó a távolság, itt 8, 19 vagy akár 40 méteren vannak a célok, ezért itt sokkal fontosabb a távcső beállítása.

A belövést azzal a lövedékkel kell megtenni, amit a szórása alapján a legjobbnak találunk. Ezt nem 10-15 méteren kell nézni, mert a legjobbnak vélt lövedékek szórása is felmehet 3-5 cm-re 30 méter fölött, és csak a szerencsén múlik, hogy eltaláljuk a célt. Lehetőleg 30, és 40-50 méteren is nézzük meg a szórásképet.

A beállítást a „nullázással” (zero point) kell kezdeni. Ez azt jelenti, hogy milyen távolságra pontlövő a fegyver. A nyugati országokban a 16J-os erősséghez általában 28-30 méterre állítják be a távcsövet, nálunk a 7.5J miatt sokan csak 15-20 méterre. Ez tapasztalataim szerint nem jó, mert a lövedék gyorsabb esése miatt a 20 méter feletti távolságoknál már nagyon sokat kell fölétartani. Eleinte én is így állítottam be a távcsövet, a közeli céloknál minimálisan kellett alátartani, de a távolabbiaknál (35m-től) viszont már a szálkereszt aljával kellett célozni, és nem érzékeltem jól a fölétartás nagyságát. Szerintem ezeket a puskákat is 28-30 méterre kell belőni. Jobb a közelebbi (12-26m) céloknál alá tartani, és a 30 felettieknél kevésbé fölé, mert a távcső szálkeresztjén, vagy a MilDot pontokkal mindig pontosan látjuk a találati zónát, sokkal könnyebb a célzás.

A belövést lehetőleg tiszta égboltnál, teljesen szélcsendes időben végezzük, legjobb a zárt (nagyjából) lőtér. A szél nem csak az oldalszórást, hanem az áramlatok miatt még a függőleges (kis mértékben) szórást is befolyásolni tudja.
Az első lövéseket a kb. 10 méter távolságra elhelyezett A4-es papírlapra kell leadni (a közeli nagy papíron könnyen megtalálhatjuk a találatokat, nem kell össze-vissza tekergetni a távcső csavarjait). Elég egy fekete keresztet vagy nagy pontot rárajzolni, a cél formájának itt nincs jelentősége. Mindig 3-5 lövést adjunk le, és a szórás közepét vegyük találati középpontnak. A távcső beállítócsavarjaival korrigáljuk a beállítást. Ha megvan ez a beállítás, akkor egyből áttérhetünk az általunk elgondolt nulla pont távolságához. Erre a céllapra már csak kereszteket rajzoljunk. A lövedék tömegétől függően 5-10 cm-el fog alá vinni a puska, de ezt is könnyedén lehet az állítócsavarokkal korrigálni. A szálkereszt közepének kell a találati pont közepén lennie, nem az alsó szélén, vagy „egyéb” helyeken. Ha esetleg nem lehet a távcsövön a magasságot beállítani, akkor fényképező filmnegatív-darabot kell a hátsó szereléknél a távcső alá betenni. Ezzel könnyen korrigálható a hiba, és a film az anyaga miatt nem nyomja meg a távcső tubusát. Ennyi a belövés, de a lényeg ezután jön.

A távolságméréshez letűzött lapokra kell lőnünk. Erre azért van szükség, mert a parallaxkeréken jelölt távolságok a lényegesek, ezek az alapbeállítások. A távolságokat itt is azon az alapnagyításon kell végezni (távolságmérés rész), amivel beállítottuk a parallaxkereket, így a távolságbeosztást még egyszer leellenőrizzük. Ezekre a lapokra is kereszteket kell rajzolni, majd ugyanúgy 3-5 lövést leadni. Az itt meghatározott középpontot kell hozzámérni a távcső szálkeresztjének középpontjához, és feljegyezni egy külön lapra, hogy mennyi alá illetve fölétartást kell alkalmazni. A MilDot pöttyökkel, vagy alsó kis keresztszálakkal ellátott távcsöveknél ez nagyon könnyű, jól látható a korrigálás nagysága. A legjobb az, ha egy egész vagy fél egységet kell korrigálni. Ha ez nem megoldható, mert pl. 1 1 kell, akkor a távcső nagyításán addig állítsunk, amíg meg nem kapjuk a könnyen látható 1 vagy 1.5-ös osztást. A lövésre szánt egy perces időben elég nehéz pontosan 1 1 alá vagy 2 1/3 fölétartással célozni, könnyebb egész vagy fél egységeket használni. Sokan megijednek, hogy állandóan tekergetni kell a nagyítást, de egy kis odafigyeléssel pár másodperc alatt megvan. Ezeket a lövéseket minden jelölt távolságra tegyük meg és írjuk fel a papírra, ugyanúgy össze-vissza variálva a távolságokat, mint a távolságmérés beállításánál. A belövések után különböző távolságokra elhelyezett célokkal próbáljuk ki a beállításokat és a feljegyzett alá- fölétartást, és ha nem jó, akkor a lemért belövőpályán ellenőrizzük és korrigáljuk azt.
A leírt adatokat letisztázhatjuk egy kisebb papírra, amit magunkkal viszünk a lövészetekre, de a legjobb megoldás öntapadós papírra írni és felragasztani a puska oldalára, így mindig kéznél van, és a szél sem fújja el.

Van, aki a parallaxkerékre nem a célok távolságát írja fel, hanem egyből azt, hogy mennyi az alá- vagy fölétartás. Ez is jó megoldás, de csak olyan fegyvereknél, amelyek nem érzékenyek a hőmérsékletkülönbségekre. A PCP puskák a sűrített levegő miatt hidegebb időben nem ugyanazt produkálják, mint a rugós vagy oldalkaros elősűrítős puskák. Természetesen a PCP puskáknál a legfontosabb a versenyek előtti alá- illetve fölétartás ellenőrzése a belövőpályán, de ez más típusú fegyvereknél is ajánlott.

Ez az egész beállítás-dolog nem nagy ördöngösség, egy ki figyelemmel és türelemmel mindenki könnyedén elvégezheti.

Forrás.: field-target.hu

Céltávcső

Kérdező kommentje:

Lesvadászatra 30-06-os kaliberű vadászfegyverre melyik céltávcsövet javasoljátok?

Meopta Meostar 3,9-12x56 vagy Delta Titanium 2,5-10x56, világítóponttal, melyik legyen?

Kérdező kommentje:

Az 50*50 es kukker (távcső) az jó? :D

Válasz:

igen, pl. profi madármegfigyelésre is ezt ajánlják.

Forrás: gyakorikerdesek.hu

 

A hajózásban a távcső jelentősége nem lebecsülendő. Az új vízmentes ETERNA Navigator beépített kompasszal vezető eleme a Nexus hajózási távcsöveinek. Porro prizmával, tükröződésmentes bevonatú lencsével és a nagy fényáteresztőképességével ezek a távcsövek igazán hajózási alkalmazásra lettek szánva.

Forrás:

nexusmarine.hu

 

olcsó-céltávcső céltávcső-olcsón céltávcső-akció céltávcső-rendelés céltávcső-webshop céltávcső-ára bejegyzés elolvasása

olcsó-távcső-működése távcső-működése-olcsón távcső-működése-akció távcső-működése-webshop

                        Távcső beépített digitális fényképezőgéppel

A termékre ránézve első pillantásra egyértelműen egy távcsővet látunk, de felvételek készítésére is képes. Ez utóbbira azonban csak csekély mértékben alkalmas.

Újabb hibrid termék, mely komoly technikai előrelépésként van prezentálva, mégsem lehet komolyan venni. Az identitászavarral küszködő Digital Camera Binoculars esetében ránézésre egyértelműen távcsőről van szó. Az a tény, hogy technikai fejlődés címén egyre több termékbe kerül beépítésre digitális fényképezőgép, különféle reakciókat vált ki az emberekből. A hozzátartozó reklámszövegek ugyanis amellett, hogy nagy technikai előrelépésnek állítják be az ilyen fejlesztéseket azt sugallják, hogy enélkül eddig mit sem ért az élet. Ennek hallatán az emberben feltör a szkepticizmus. Persze tény, hogy egy fényképezőgép, távcső, mikroszkóp és hasonló eszközökben az közös, hogy valamilyen formában a környezet szemlélésére, vagy rögzítésére készültek.

 

 

 


A szóban forgó, 8-szoros nagyítású távcső 30 mm-es optikái a körülbelül 900 méteres távolságot 320 fokos látószögben jelenítik meg. Távcső lévén jelen esetben mégsem ez a legfontosabb információ, hanem az, hogy egy 5 megapixeles fényképezőgép is bele van építve a szerkezetbe. Erről árulkodik a jól látható, felhajtható színes LCD kijelző. Az ezzel kapcsolatos technikai paramétereket illetően csak legalapvetőbb információkkal ismerkedhetünk meg: a beépített memória a maximális, 2560 x 1920 pixeles felbontás mellett 15 fotó elkészítését teszi lehetővé, ez azonban növelhető egy SD kártya segítségével.

Videorögzítésre is alkalmas a szerkezet, mégpedig VGA felbontásban, 15 képkocka/másodperc minőségben - az egész tehát olyan, mintha egy régi, elavult digitális fényképezőgép lett volna felhasználva a távcső létrehozásakor. 3 db AAA elem szükséges az áramellátáshoz, és természetesen megtalálható rajta az USB csatlakozó is. Többet sajnos nem lehet tudni erről a termékről, kivéve persze a vételárat, ami nem kevesebb mint 300 dollár. Ahogy azt is, hogy bár nem ez az egyetlen ilyen hibrid eszköz a piacon, az új Digital Camera Binoculars a jobbak közül való. A szerkezetet e hónap közepétől fogja a boltokba szállítani a gyártó.

A hír megjelenését az SG.hu {Informatika & Tudomány} támogatta.

Forrás: tesztpad.hu

 

Melyik a jobb távcső ( nem szerkezetére illetve müködésére gondolok azokat tudom )? bővebben --->


ha veszek egy 100 mmes refractort( lencsés távcső ) vagy egy 150mmes tükörs távcsövet akkor pl a pleiadok nyilthalmazban melyik fogja erősebben felfogni a beérkező a fényt, melyik ad szebb látványt? ( a tükrös sima newton távcső jelen esetben )

 

Válaszok:

  1. Mindenképpen a tükrös távcső a jobb. Nem véletlenül használnak olyat minden komolyabb csillagvizsgálóban. Az alapvető különbség, hogy a tükör egyszerűen visszaveri a fénysugarakat, mégpedig minden frekvenciát EGYFORMÁN. A lencse viszont nem visszaver, hanem a törésmutatójának megfelelően ELTÉRÍTI a fényt, de sajnos minden minden frekvenciát ELTÉRŐEN. Emiatt a lencsének van egy torzítása (színtorzítás), melyet igen nehéz és drága korrigálni (különböző törésmutatójú lencsék kombinációjával).
    A tükrös távcsőnél nincsenek ilyen problémák, én mindenképpen azt javasolnám. Szebb a képrajzolása, és a 150-es tükörnek jóval nagyobb a fényereje, mint a 100-as lencsének.

    Pedro
  2. Gábormaci válasza:

    Hát azért ez ennyire nem egyszerű ...

    Először is, a készülék fényerejét az objektív átmérőjének, és a fókusztávolságának hányadosa adja meg. Könnyen belátható, hogy végül is lehet egy kisebb nyílású távcső fényereje nagyobb egy nagyobb objektívű távcsőénél.

    Az ugyan igaz, hogy a tükrös távcsöveknek nincs színi hibája, viszont van más ami problémát okoz. Ez pedig a szerelésből adódó dolog. Arról van szó, hogy a tükrös távcsövek fénymenetében kell elhelyezni a tubuson kívülre terelő segédtükröt, tartójával együtt. Ez bizony már okoz képromlást.
    A lencsés távcsöveknél van megoldás a színi hiba korrigálására, ezek a különböző törésmutatójú üveganyagból készült 2 vagy 3 tagú lencsék. Az akromatikus vagy az apokromatikus lencsék már meglehetősen jól korrigáltak színi hibára, és általánosságban elmondható, hogy ugyanolyan átmérőben lényegesen jobb képük van, mint a tükrös távcsöveknek! Aki nem ezt mondja, az nem nézett soha jó minőségű lencsés távcsőbe, és téved. Hogy mégis a tükrös távcső az elterjedtebb, az annak tudható be, hogy lényegesen olcsóbb, lényegesen könnyebb szerelni, és lényegesen nagyobb a választék belőlük (egyszerűen többféléből lehet válogatni)

    "Nem véletlenül használnak olyat minden komolyabb csillagvizsgálóban."

    Ennek teljesen más, prózai okai vannak. Egyszerűen nincs technológia jó minőségű nagyméretű lencsés objektív előállítására! A valaha készült legnagyobb (csillagászati) lencse átmérője 102cm. Tükörből nem probléma a 10 méteres átmérőjű távcső legyártása sem. A másik dolog, hogy a tükrös távcsöveknél megoldható az adaptív optika, ami ki tudja küszöbölni a nagy átmérőnél jelentkező légköri zavarok keltette aberrációkat. Érthető okokból ez a lencsék esetén nem volna lehetséges megvalósítani ésszerű ráfordítással.

    Visszatérve a kérdésre, biztos vagyok benne, hogy van olyan tükrös távcső 150mm átmérővel, ami képes lepipálni egy átlagos 100mm-es lencsés távcsövet. De abban is biztos vagyok, hogy van olyan 100mm-es lencsés távcső, amit egyetlen 150mm-es tükrös távcső sem képes felülmúlni!

    Ami eldöntheti a dolgot, hogy mennyi pénzed van!
    Ha meg tudsz venni egy jó minőségű 100/1250 apokromatikus objektívű tubust, olyan dolgokat, és olyan minőségben láthatsz vele, amit még egy picit nagyobb tükrössel sem.
    Ebben a kategóriában különben, amit írtál, még nem is olyan vészesen nagy az árdiferencia, de ha nagyobban gondolkozol (mondjuk 200mm feletti átmérőben) az már egyértelműen a tükrös távcsövek felé billenti a mérleget.

    Összefoglalnám a tükrös és lencsés távcsövek jellemzőit...

    Tükrös.

    előnyök: Nincs színi hiba, olcsóbb, lényegesen nagyobb átmérőjű műszert is gond nélkül beszerezhetsz.

    hátrányok: Az optikai útban vannak a fénykivezető szerkezetek, és ezek minőségromlást okoznak. Megfordítja a látómezőt. Nehezebben jusztírozható (értsd az optikai elemeket nehezebb jól beállítani)

    Lencsés távcső:

    Előnyök: Lényegesen jobb, kontrasztosabb képalkotás. Az elérhető nagyítás nagyobb (azonos átmérőhöz viszonyítva). Egyenesállású képe van. könnyű jusztírozni.

    Hátrányai: Színi hibával terhelt a képe. Lényegesen drágább a jó minőségű optika (főleg nagyobb átmérőben). Kevés az igazán jó minőségű, elérhető optika.

    A Pleiadok megfigyelésére minkét műszer alkalmas lehet, hogy melyikben fényesebb, az az említett fényerőtől függ. Azonos nagyítás esetén a rövidebb fókuszú műszer ad fényesebb képet.
    Én azt mondom a lencsésnek lehet ugyan jobb képe, de ennek biztosan komolyabb, "forintosítható" ára van.

    Ha volna két konkrét "távcsőjelölted", és elmondanád, valószínűleg konkrétabb választ tudnék adni...

    maci
  3.  A kérdező kommentje:
    Sziasztok! Köszönöm szépen a válaszokat, maci még nincs konkrét kinézett távcsövem mert meg később fogom megvenni az ebayről és addig változgatnak, azért kérdeztem meg amit kérdeztem mert nekem most jelenleg egy 70mmes ekvatorális szerelésű refraktorom van amit jó képet ad bolygókról de a mélyég objektumok nem éppen az erősségei, tehát pl az m3 herkules halmazt esze ágába nincs csillagaira bontani, de olvastam hogy ahoz min 100mmes nyilás kell, és azért tettem fel amit tettem mert nem akarok feleslegesen 40ezer forintot( ebay-en itt körül van az ára ) költeni arra hogy csak 1 kicsivel kapjak jobb képet, tehát lövésem sincs milyen képet ad egy 150mmes newton féle tükrös, bevallom félek 1 kicsit a csalódástól is. Mégegyszer köszi a válaszokat!
  4. Gábormaci válasza:

    A Hercules gömbhalmaza az M13, azt az én 110mm orosz tükrös távcsövem sem bontja teljesen, de szerintem egy (jó minőségű) 150mm-es már bontaná. Amúgy ha nem félsz a használt műszerektől nézz körül az MCSE honlapján.

    http://www.mcse.hu/aprohirdetes/

    Lehet találni jó műszereket, de legfőképpen segítőkész amatőröket, akikkel felvéve a kapcsolatot sok segítségre számíthatsz mindenféle téren.

    maci
     

Forrás: Gyakorikerdesek.hu

olcsó-távcső-működése távcső-működése-olcsón távcső-működése-akció távcső-működése-webshop bejegyzés elolvasása

csillagászati-távcső-olcsón olcsó-csillagászati-távcső csillagászati-távcső-eladó csillagászati-távcső-vásárlás csillagászati-távcső-rendelés csillagászati-távcső-webshop csillagászati-távcső-akció

Szemünk és a távcső

 

 

Az amatőrcsillagászok egyik kedvence a nagyfényerejű, nagylátómezejű és nem utolsó sorban 15-20 ezer forintért kapható hagyományos prizmás távcső, a binokulár. Ellenkező véglet az, ha valaki vásárol egy újfajta 15-20 milliméter átmérőjű objektívvel rendelkező, "zsebben hordozható" binokulárt. Ezzel a kis műszerrel ugyan élvezheti a napsütéses táj látványát, de borús időben, vagy az esti szürkületben már alig lát valamit. Egy ilyen kis távcső objektív jóval kevesebb fényt gyűjt össze fókuszpontjában, mint mondjuk egy 50 milliméter átmérőjű társa, ugyanakkor a felbontóképessége is jóval kisebb, mint a nagyobb objektívé. Az érdekesség kedvéért, hasonlítsuk össze az emberi szem fénygyűjtő képességét egy távcsővel. Holdtalan sötét éjszakán szemünk igyekszik minél többet látni, ezért felnőttek esetében a pupilla mintegy 6 milliméter átmérőjűre tágul. A fénygyűjtő képességnek és a részletfelbontásnak minden esetben az átmérő a meghatározója, ezért megdöbbentő eredményt kapunk, ha egy távcső 50 milliméteres objektívnek területét viszonyítjuk a pupilláéhoz. Az objektív területét kiszámolva 1962,5 négyzet millimétert kapunk, ellenben a pupilla területe csak 50,24. A két terület hányadosaként megkapjuk, hogy egy ötven milliméter átmérőjű távcsővel 39 szer fényesebb képet látunk, mint szabad szemmel. A fentiek alapján érthetővé válik, hogy a vadászok, a határőrök és a csillagászok miért használnak nagyobbnál-nagyobb átmérőjű távcsöveket. A binokulárok legfontosabb feliratai a nagyítás szorozva a tárgylencse (objektív) milliméterben mért átmérőjével, amit egyesek gyakran tévesen értelmeznek. Például a 10 x 50-es távcsövek tulajdonosaitól több esetben hallottam, hogy az 10 szeresen megnagyította és 50 szer közelebb hozta a város épületeit. Távcsövön át valóban úgy tűnik, mintha előttünk lennének a távoli épületek, de ez csak annak köszönhető, hogy azok, 10 szer nagyobbra nőttek és a látott részletek úgy megszaporodtak, mintha távcső nélkül néznénk pár méterről.

Forrás: DUNAFERR Hetilap 2004/31. szám

 

Csillagászati távcső


 

Kérdező kommentje:

Egy csillagászati távcső megvásárlása után lehet még külön pluszba hozzávenni különböző nagyitású akármit? Pl: adnak hozzá 45X nagyitásút de én még akarok egy 100 X nagyitásút akkor vehetek hozzá külön?

Válaszok:

  1. Szia! Szerintem amíg akárminek nevezted az okulárt, addig ne vegyél csillagászati távcsövet, mert nehezen tudnád eldönteni, hogy mire van szükséged, és csak a pénzedet pazarolnád. Később meg, mire már érted a távcső működését, sajnálni fogod, hogy nem jól költötted el a pénzt, és már nincs másik. De bemehetsz egy boltba nézelődni, érdeklődni, és akkor jobban képben leszel.
  2. Általában adnak 3 okulárt hozzá az nem úgy van hogy a végtelenségig növelem a nagyítását.
  3. azt még hozzátenném, hogy amennyiben nagyobb városban laksz, felejtsd el, hogy otthonról a fényesebb égitesteken kívül bármit is látni fogsz.
  4. Egy távcső nagyítását az objektív és az okulár fókuszának hányadosa adja meg. Tehát ha az objektív 1 méteres fókuszú, az okulárod meg mondjuk 1 mm, akkor a nagyyításod 1000 szeres. Ez az elmélet. Azonban van néhány egyéb paraméter, amire figyelni kell. Ezek egyike a felbontóképesség. Gyakorlatban azt szoktuk mondani, hogy az objektív centiméterben megadott átmérőjénél ötször nagyobb nagyítással már eléred a felbontóképesség határát. Tehát egy 10 cm objektívvel rendelkező távcsővel az 50 szeres nagyítás már megmutat minden részletet, a további nagyítás növelése már csak un. üres nagyítás. Gyakorlatban mégis az elméleti maximális nagyítás 2-2.5 szeresét használjuk. Ennek az az oka, hogy az eredeti példánál maradva, egy 10 cm távcső esetén az 50 szeres nagyításnál túl közel vannak egymáshoz a részletek, így vizuálisan látványosabb egy nagyobb, max. 100-120 szoros nagyítás. A kereskedelemben előforduló 6-7 cm nyílású távcsövek 30-40 szeres nagyítással elérik a tudásuk maximumát, de ha jó minőségű az optika, esetleg érdemes felmenni ezekkel is a 100 szoros nagyítás közelébe. Kiemelem, hogy nagyon fontos az optika jó minősége és beállítása (jusztírozása), különben a látvány kiábrándító. Ha városból észlelsz, az tényleg nem szerencsés, de ezek a kisebb távcsövek úgysem alkalmasak komolyabb munkára. A Hold, a bolygók, fényesebb gömbhalmazok, nyílthalmazok és megfelelő óvintézkedésekkel a Nap is nézhető, mutatnak már magukból valamit, tehát azért nagyon elkeseredni nem kell. Arra ezek az észlelések pont jók, hogy meghozzálk az ember kedvét a komolyabb nézelődéshez :)

    Kezdetnek talán elég ennyi, ha konkrétabb tanácsokat szeretnél, sokat segítene a kinézett távcső paramétereinek ismerete. :)

    maci

Kérdező kommentje:

Celestron Powerseeker 70 refraktor
20 mm és 4 mm-es okulárral érkezik, melyekkel 35x-es és 175x-os nagyítás érhető el. (Figyelem! Utóbbi már meghaladja a távcső teljesítőképességét.) Az alaptartozék amici prizmának köszönhetően mindkét okulár egyenes állású, oldalhelyes képet ad így a környező természet megfigyelésére is jól használhatóak. Az égitestek beállítását 5x24-es keresőtávcső könnyíti meg, megfigyelésüket pedig az amici-prizma teszi kényelmessé.
én erre gondoltam. Gábor szerinted?

Válasz:

A Celestron gyártó nem ismeretlen az amatőrök köreiben. Vannak jó műszereik. Az említett távcsövet nem ismerem, és sokat nem is nagyon írnak róla. A fókusza 700 mm ez kiderül a nagyításokból, meg az okulár fókuszából. Nem tartom szerencsésnek a két végletes okulárt. A 35-szörös nagyítás jó. Ez az elméleti maximális nagyítása különben. A 175-szörös valóban meghaladja a képességeit, bár kivételesen nyugodt légkörnél, tiszta levegőnél, és vidéken, fényszennyezésmentes helyen akár szuper is lehet! Azonban félek, kiábrándító lesz inkább, amit azzal mutat a műszer. Én inkább 10 mm körüli okulárt tettem volna a dobozba a 4 mm helyett. A 35 szörös nagyítás jó lesz a Holdra a Napra, nyílthalmazokra, és a bolygókra (vénusz, Jupiter, Mars, Szaturnusz) is (bár oda azért nagyon jól jönne egy kicsit nagyobb, kb 70-100 szoros körüli nagyítás). Az az igazság, hogy kezdeni nem rossz, de azért túl sokat ne várj ettől a műszertől. A földi megfigyeléseket nem említettem, de ott általában jó képük van, minden bizonnyal még a nagyobb (175) nagyítás is használható.


Hol kaphatok csillagászati távcsövet?

 

Húsvétra most vettem a kislányomnak egy TASCO távcsövet, amivel nagyon meg vagyunk elégedve. Árban is pont jó, és a minősége is kifogástalan. Nézzetek be ti is a Festetics utcában található Special Military Shopba. Nem fogjátok megbánni:)

 

Forrás: Gyakorikerdesek.hu

 

csillagászati-távcső-olcsón olcsó-csillagászati-távcső csillagászati-távcső-eladó csillagászati-távcső-vásárlás csillagászati-távcső-rendelés csillagászati-távcső-webshop csillagászati-távcső-akció bejegyzés elolvasása

nikon-távcső-eladó nikon-távcső-akció nikon-távcső- ára nikon-távcső-webshop nikon-távcső-fajtái nikon-távcső-részletre nikon-távcső-olcsón

Minolta távcső

Minden Minolta távcsövet egy numerikus formula jellemez, mint pl.: “10x25 5.4°”. A “10x” a távcső nagyítását jelenti. Ha például valaki 10x-es távcsővel szeretne megvizsgálni egy 100 m távolságban lévő madarat, akkor olyan látványban lesz része, mintha 10 m-es távolságból nézné a madarat szabad szemmel. A következő szám: “25”, arról tájékoztat, hogy a frontlencse átmérője 25 mm. A nagyobb átmérő tisztább, világosabb képet eredményez. Ha a lencse nagyon nagy, akkor a távcső nagyon nehéz lesz, ami a kéz remegését okozhatja. Végezetül: “5.4°” az aktuális látómezőt jellemzi. Ez a szög a látható kép szöge, a kép tengelyétől mérve. Nagyobb képszögnél, könnyebb észrevenni a keresett tárgyat. Ezeknek a számoknak az ismerete nagyobb szabadságot biztosíthat a távcsövek kiválasztásában.

Forrás: artwork.hu

 

Távcsőszerelési módok


Azimutális szerelés
Dobson távcső. Megfigyelés céljára kifejlesztett, egyszerű, könnyen szállítható, azimutális szerelésű csillagászati távcső

Azimutális szerelés esetén a mechanika függőleges és vízszintes tengely mentén mozog. Egyik változata a nagyobb Newton távcsövekhez gyakran használt egyszerű és olcsó Dobson szerelés.
Parallaktikus szerelés

Parallaktikus szerelés esetében a mechanika szintén két, egymásra merőleges tengelyen mozog. Az egyik tengely úgy van megdöntve, hogy a Föld forgástengelyével párhuzamos legyen (azaz az égi pólusra mutasson). E tengely - az óratengely - megfelelő sebességű forgatása esetén a beállított objektumot mintegy követi a távcső. Ez vizuális megfigyelés esetében is kényelmet ad, fotografikus munkához nélkülözhetetlen, de különböző okok miatt nem elégséges. Könnyen belátható, hogy az óratengely forgási sebessége közelítőleg 360°/24 óra (15°/1 óra stb.) kell, hogy legyen. Valójában az éggömb és a rajta elhelyezkedő elhanyagolható sajátmozgású objektumok egy csillagnap alatt, azaz a középnapnál mintegy három és fél perccel rövidebb idő alatt tesznek meg egy fordulatot.
Villás szerelés

Ezt a szerelést a rövid tubusú távcsöveknél (Cassegrain-, Schmidt-, Makszutov-rendszerek) alkalmazzák. A tubus a villa két ága között helyezkedik el, a felfüggesztés két pontját összekötő egyenes a deklinációs-, a villa kör alakú, elforgatható alapjának tengelye pedig az óratengely. Az égi objektumok követése tekintetében a parallaktikus szerelésnél leírtak érvényesek ennél a típusnál is.

A villás szerelés előnye, hogy könnyű, és szétszerelés nélkül is könnyen szállítható. Hátránya, hogy kevésbé stabil, könnyen beremeg.
Springfield-féle szerelés
Angol keretes szerelés
Űrtávcső
Searchtool right.svg 

 


A földfelszínen elhelyezett távcsövek észlelését a felettük elhelyezkedő légkör korlátozza. Ez két módon jelenik meg: a légkör az elektromágneses spektrum bizonyos tartományait engedi át, a többit elnyeli (l. optikai ablak). Az el nem nyelt sugarakat is zavarja a légkör nyugtalansága (l. seeing). Ez utóbbi szabad szemmel mint a csillagok sziporkázása észlelhető.

Távcsövek világűrbe juttatásával mindkét probléma kiküszöbölhető. Segítségükkel nemcsak a látható optikai tartományban, hanem az infravörös, ultraibolya, röntgen, gammatartományban is folytatható észlelés.

Forras: wikipedia.hu

 

nikon-távcső-eladó nikon-távcső-akció nikon-távcső- ára nikon-távcső-webshop nikon-távcső-fajtái nikon-távcső-részletre nikon-távcső-olcsón bejegyzés elolvasása

használt-távcső-vásárlás használt-távcső-eladó használt-távcső-akció használt-távcső-ára használt-távcső-rendelés használt-távcső-webshop használt-távcső-típus

A távcső őskora

Galilei távcsöve

Gondolt-e már horgászó, vadászó, csónakázó, kiránduló, természetkedvelő, vagy éppenséggel amatőr csillagász olvasónk arra, vajon ki eszelte ki a természetjárás és -megfigyelés elmaradhatatlan eszközét, a messzelátót, illetve a távcsövet?
Legtöbben Galileo Galileit nevét említik. Bár érdemei e téren elévülhetetlenek, nem egészen így van.
Mint megannyi más találmánynak, a távcső feltalálásának története is az idők homályába vész. Annyi a biztos, hogy első írott emlékei a 17. század elejéről származnak. Ezek a feljegyzések egyebek közt arról tanúskodnak, hogy már X. Leó pápának, az ezerötszázas évek első negyedében, volt egy olyan csöve, amely a messzi tárgyakat nagyítva mutatta.
Egy másik dokumentum szerint Leonardo da Vinci 1509-ben már nem csak ismerte a messzelátó elvét, hanem meg is építette azt. A szerkezet állítólag két egymásba tolt csőből állt, két végén egy-egy lencsével. A nagy polihisztor leírja, hogy a két lencsét a szabadban, tehát távoli tárgyak nézésekor egy kissé összébb kell tolni, ellenben szobában, közeli tárgyakat szemlélve széjjelebb illik húzni.
A technikatörténet mégsem Leonardót tekinti a távcső felfedezőjének.
De akkor viszont kit illet az elsőbbség?
Az ezerhatszázas évek elején (de még sokkal később is) véget nem érő viták folytak erről. Ebből egyértelműen látszik, hogy akkor már többen ismerték az elvet, és az is gyanítható, hogy egymástól lesték el a legfontosabb tudnivalókat!
Az akkori távcsövek -- bár érthetően kezdetlegesek -- nem voltak mihaszna játékszerek. Ezt onnan tudjuk, hogy az egyikkel 1609 decemberében már sikerült felfedezni a Jupiter bolygó négy holdját.
Ekkortájt lépett színre Galilei, aki ugyan nem volt a megalkotója, de az ő tökéletesítései teremtették meg a korszerű optikai eszközt. Először tizenkét-, majd harmincszoros nagyítású távcsövet készített.
A hatóságok azonnal felismerték Galilei távcsövének katonai és tengerészeti jelentőségét, és azonnal megháromszorozták a fizetését.
Az új távolbalátó neve csak valamivel később született. Állítólag 1611-ben egy ünnepi lakomán, melyet Galilei tiszteletére rendeztek, említették először a teleszkóp elnevezést.
A nagy csillagász használta is műszerét! Elvégezte vele mindazokat az alapvető csillagászati megfigyeléseket, amelyek aztán megdöntötték a középkor világszemléletét.

Forrás: archiv.magyarszo.com

 

 

Tanácsok csillagászati távcső vásárlás előtt


Szerző: Szarka Levente

Egy távcső a szükséges kiegészítőkkel (állvány, okulárok, stb.) viszonylag drága mulatság, leszámítva talán a Tesco olcsó és gazdaságos optikáit :-). Mivel legtöbbünk számára fontos, hogy ne kidobott pénz legyen a távcsőre kiadott összeg, ezért ennek érdekében igyekezzünk döntésünket a lehető legjobban megfontolni. Akkor leszünk a legboldogabbak, ha biztosan az igényeknek megfelelő távcsövet veszük. Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy rögtön egy méregdrága optikával kezdjünk, sőt még csak azt sem, hogy a legnagyobbal.
Legyünk tisztában a realitásokkal!

Nagy távcsöves felvételeken felnőve könnyen csalódás érheti a kezdőt, ha frissen vásárolt távcsövét az ég fele fordítja, és döbbenten tapasztalja, hogy alig lát részleteket a Jupiteren, illetve a mély-ég objektumok nem többek homályos pacáknál, semmiben sem emlékeztetve a fényképekre. Jegyezzük meg: vizuálisan a legritkább esetben érhetjük el a CCD-vel, fényképezőgéppel készített felvételek minőségét, arról nem is beszélve, hogy a tapasztalatlan szem nincs annyira "kiélezve" a részletek meglátásra. További nehézséget jelent, hogy a városok fényszennyezett ege alatt a távcsövek nem tudják magukból kihozni a maximumot, teljesitményük jelentősen korlátozott.

Akkor mégis mit és hogyan láthatunk a saját szemünkkel egy adott méretű, típusú, gyártmányú műszerben?! A válasz egyszerű: győződjünk meg a saját szemünkkel! Erre legjobb alkalmat a csillagász-táborok jelentenek, ahol rengeteg, különféle méretű, fajtájú műszert ki lehet próbálni. (Azt azonban ne feledjük, hogy a vidéki, sötét égbolt után egy városi, fényektől elvakított égen ugyanaz a távcső sokkal gyengébben "muzsikál"!) Szintén jó ötlet egy csillagvizsgálóba ellátogatni, vagy ismerősök, barátok távcsöveibe belekukkanani! (Addig is amig ezt nem tudja megtenni, némi támpontot egy másik cikkünkben talál.)
 

Forrás: makszutov.hu

használt-távcső-vásárlás használt-távcső-eladó használt-távcső-akció használt-távcső-ára használt-távcső-rendelés használt-távcső-webshop használt-távcső-típus bejegyzés elolvasása

használt-távcső, csillagászati-távcső, távcső-működése, céltávcső, nikon-távcső, olympus-távcső, távcső-története, olcsó-távcső, távcső-webshop

Mit jelent a távcsöveknél pl: a 8x40-es jelzés?

Forrás: Gyakorikerdesek.hu

Melyik a jobb a 8x40 vagy a 16x32-es? Miért?
Köszi!

 
napter válasza:

asszem nagyítás X frontlencse átmérő mm-ben

Hol vegyek szerintetek távcsövet?

tamaskata válasza:

Múlt héten sikerült kapnom egy nagyon szuper eszközt a Keleti pályaudvar mellett a Festetics utca sarkánál. Nagyon igényes bolt, a kiszolgálással is teljesen meg voltam elégedve, és nagyon sok termékük van. Ajánlom mindenkinek, ha arra jár nézzen be. A bolt neve: Special Military Shop.

 

Valami olcsó csillagász távcsövet tudtok ajánlani? Mennyibe fáj egy ilyen?

Még kezdő lennék, jó nagyba akarom látni a holdat, meg a közelgő meteorokat, ufókat. És digitális fényképezőt is csatlakoztatnék rá ha lehet. Esetleg valami olcsó webáruház?

 

A válaszok
  Gábormaci válasza:

A Holdat még csak csak... De meteorokat és az ufókat ne akard távcsővel nézni. Ha meg fotózni is akarsz, óragépes műszer kell. Innentől fogva értelmetlen lenne bármiféle válasz, mert egy ilyen távcső nem olcsó ...

De hogy feleljek a kérdésedre, egy ilyen szintű műszer, 100-200 ezer forint lenne (de mégegyszer mondom, a meteorokat és az ufómegfigyeléseket felejtsd el ...)

maci

  A kérdező kommentje:
Jó lesz az olcsóbb is. Maradok akkor a nagy ufóknál, és az óriás meteoroknál.
Gagyibb 5-10000 Ft-oshoz nem lehet fényképezőt csatlakoztatni? Akár szigszalaggal! ?



  Gábormaci válasza:

Az a baj, hogy alapvető fogalmaid nincsenek meg a dologról. Egy meteor simán átszalad a látómeződön kb egy tized másodperc alatt! Szerinted mit fogsz látni belőle? A fotózáshoz pedig, mint mondtam, óragép kell, ha az expozíciós idő nagyobb 1/3 mp-nél. Óragépes távcsövet meg ne akarj ennyiért. az UFO-ra meg inkább nem is reagálok :)

maci

 

1
  A kérdező kommentje:
Kösz maci.
Mielőtt vásárolok, jól utánaolvasok majd a technikai dolgoknak.
Egy fontos kérdés: Érdemes használtat venni?
Ha igen, akkor mire kell figyelni olyankor?



  Egyszer ha a holdon kívül mást is akarsz látni pld a Jupiter foltosságát akkor 1000mm-es és legalább 135mm objektívű távcső kell.Persze hogy lehet használtan is kifogni jót.Szigetelőszalaggal fényképezőgépet felejtsd el!

 

  Én úgy tudom, ahány ezer szeres nagyítás, annyi ezer Ft. De lehet hogy még több is.
60 ezerért lehet kapsz olyan távcsövet (teleszkópot) amivel láthatod a Jupitert és a Marsot, ill. a Vénuszt naptávolnál.
60-szoros nagyításnál már lehet látni ezeket. A Holdat is persze. De ezeket a távcsöveket tudni kell beállítani.

 


 

bocs, ahány szeres! nagyítás. pl. egy látcső 10X és 10 ezer Ft.
egy jobb távcső már 40-100X, azaz 40-150 ezer Ft.

A távcső

Forrás: Wikipedia.hu

A távcső távoli tárgyak látószögének felnagyítására szolgáló eszköz. Teleszkóp és messzelátó néven is ismert, ezen elnevezései a görög tele = "messze", "távol" és szkopein = "látni", "nézni" szavakból (teleszkoposz = messze-látó) származnak.

A távcső szó alatt a szélesebb körben való elterjedtségük miatt általában csak az optikai távcsöveket értik. Ezek a látható fény tartományába eső elektromágneses sugárzásnak az összegyűjtését végzik lencsék vagy tükrök segítségével. A különböző típusú lencsés távcsövek összefoglaló néven refraktorok, mivel ezek fénytörés (refrakció) révén állítják elő a képet, a tükrös távcsövek pedig a reflektorok (reflexió = (fényvisszaverődés). Távcsöveket nemcsak a látható, hanem emberi szem számára láthatatlan (infravörös, rádió-, röntgen-, gamma-) sugárzások megfigyelésére is kifejlesztettek. (A rádióhullámú tartományokban működő eszközöket rádiótávcsöveknek nevezik.)

A távcsövek nélkülözhetetlenek a mindennapi élet sok területén, különösen a csillagászat számára, de gyakran alkalmazzák őket műszerekben (például teodolitokban), valamint katonai-, sport- és hobbi célokra is.

Tartalomjegyzék

Történet 

Már az ókorban, Asszíriában is képesek voltak viszonylag jó minőségű lencséket előállítani,[1] de az csak feltételezés, hogy ezekből távcsöveket is építettek volna. Az optikai lencséket egyébként ismerték az arabok és a perzsák is. Roger Bacon a 13. században is írt arról, hogy optikai elemek felhasználásával a távoli tárgyak közelebbinek láthatók. Leonard Digges angol földmérő 1540 körül már esetleg készített távcsövet, vagy, ha távollátó volt, alkalmasan megválasztott szemüveggel, amit objektívnek, saját szemlencséjét pedig okulárnak használva érhetett el akár 2–3-szoros nagyítást. A halála után kiadott könyvében, a Pantometriában valószínűleg katadioptrikus távcsövet ír le, ennek kísérletezés nélkül, spekuláció útján történő kitalálása nem valószínű. Leonardo da Vinci (1452-1519) jegyzetei között is szerepel nagyon pontosan leírt távcső, melynek okulárkihuzata (mellyel a lencsék távolságát változtatva a kép élesíthető) is volt, ez olyan praktikus eszköz, melyet a távcső elkészítése és használata nélkül kitalálni nem túl valószínű.

Az első, biztosan létező távcsöveket viszont Hollandiában készítették 1608 körül. Hans Lipperhey-nek tulajdonítják a távcső felfedezését, ugyan mások is maguknak követelték ezt a címet (Lipperhey (vagy Lippershey) 1608. október 2-án kérte meg a szabadalmi védettséget, két hét múlva Lipperhey konkurense, Jacob Adriaanszon, majd kicsit később az összetett mikroszkóp feltalálója, Zacharias Janssen), de mindenesetre Lipperhey ismertette meg a világgal az új eszközt, amelyet rövidesen gyártani kezdtek.[2]

Amikor az új találmány híre elért hozzá, Galileo Galilei is megépítette a saját távcsövét, és elsőként használta azt csillagászati megfigyelésekhez: a Jupiter négy holdját, a Vénusz fázisváltozásait és a Hold hegyeit fedezte fel a segítségével. Galilei kezdetben perspicillumnak, később telescopiumnak nevezte el az eszközt. Ezeket a korai – domború és homorú lencsékből álló, egyenes állású képet adó – műszereket holland, vagy Galilei-féle távcsöveknek nevezik, napjainkban is hasonló elven működik a hétköznapi életben használt távcsövek többsége.

Newton 1672-ben használt teleszkópjának másolata

Johannes Kepler elsőként írta le az optikai lencsék tulajdonságait és használatát az Astronomiae Pars Optica és Dioptrice című könyveiben. Kepler újfajta, két domború lencsét tartalmazó távcsövet (Kepler-féle vagy csillagászati) épített, amely ugyan fordított állású képet adott, de csillagászati célokra alkalmasabb volt elődeinél.

Az első tükrös távcsövet (reflektort) 1672-ben építette Isaac Newton, miután a fénytörés jelenségének vizsgálata során rámutatott arra, hogy a lencsék a prizmához hasonlóan a fehér fényt színeire bontják, azaz a csillagok színes foltok lesznek fehér pontok helyett. Ez az úgynevezett kromatikus aberráció (színhiba) kiküszöbölhető, ha az objektív helyett homorú tükröt használunk. Jelenleg szinte minden komoly, nagy teljesítményű távcső reflektor. Ennek az a magyarázata, hogy a tükröket olcsóbb és egyszerűbb előállítani, továbbá 1 méternél nagyobb átmérőjű lencséket gyakorlatilag lehetetlen a szükséges pontossággal előállítani, és torzulás-mentesen távcsőtubusba szerelni. Napjainkban több, 10 méter körüli tükörátmérőjű csillagászati obszervatórium létezik, és a megkezdődött a Giant Magellan Telescope építése, melynek átmérője 24,5 méter lesz, a napjainkban tervezett legnagyobb távcső az Overwhelmingly Large Telescope, ennek tükre 100 méter átmérőjű lenne, ha megépülne.

A Newton-féle távcsőnek az idők során több változata született, de a reflektorok népszerűsége töretlen; a Hubble-űrtávcső is tükrös rendszerű távcső. A kisebb távcsövek körében – a műszerek, kamerák, binokulárok esetében – viszont csak lencsések jöhetnek számításba.

Távcsőtípusok

Tavcsotipusok.png

Lencsés távcsövek 

A lencsés távcsövek a fénytörés (más szóval refrakció) elvén működnek, ezért refraktoroknak is hívják őket.

Kepler-féle (csillagászati) távcső [szerkesztés]

Kepler 2.png

A Kepler-féle csillagászati távcső egy gyűjtő tárgy- és egy ugyancsak gyűjtőhatású szemlencséből áll. Az L1 objektív (tárgylencse) a végtelenben fekvő y tárgyról valódi (ernyőn felfogható), fordított állású, kicsinyített y’ képet állít elő az F’ képoldali gyújtópontjában. Ezt az úgynevezett y' köztes képet a lupe (nagyító) szerepét betöltő L2 okuláron keresztül felnagyítva mint virtuális (látszólagos, ernyőn nem felfogható) y" képet szemléljük – akkomodált szem esetében – a végtelenbe vetítve (teleszkopikus rendszer). (Akkomodál = illeszkedik, alkalmazkodik, itt: a szem egy bizonyos távolságra történő élesítése.)

Keplerhu.png.png

A két lencsét úgy állítják össze, hogy az L1 - L2 lencsék gyújtópontjuk kb. egybeessen. A távcső hossza (l) a két gyújtópont távolságának összege lesz:
(L = f1 + f2)

A távcső szögnagyítását az alábbi egyenletek határozzák meg :

N = \frac{tg \alpha '}{tg\alpha} = \frac{fob}{fok} = \frac{D}{d}

A D belépő pupilla átmérőjének ismeretében, valamint a d kilépő pupilla dinaméterrel történő megmérésével a távcső(vek) nagyítása egyszerűen meghatározható, anélkül, hogy ismernénk az egyes optikai elemek gyújtótávolságát.

Parallaktikus felállítású Kepler-féle csillagászati távcső
Apokromatikus refraktor

Hollandi (Galilei-féle) távcső

A hollandi vagy Galilei-távcső optikai felépítése

Az első távcső, amelyet hollandi vagy Galilei-távcsőnek neveznek (köznyelven színházi látcső), egy gyűjtő tárgy- (objektív) és egy szóró szemlencséből (okulár) tevődik össze.

Az alábbi ábrán a hollandi vagy Galilei-távcső optikai felépítése valamint a távcsövet jellemző egyenletek láthatóak.

Végtelenre állított helyzetben az L1 objektív F’ képoldali gyújtópontja egybeesik az L2 okulár F tárgyoldali gyújtópontjával.

Ha az y tárgypontot végtelenben fekvőnek tekintjük, az a – a’ fénysugarak által határolt nyalábon belül fekvő összes sugarak egymással párhuzamosnak tekinthetőek.

Az y tárgypont fordított kicsinyített valódi képe jelenne meg az L1 tárgylencse (objektív) F’ gyújtópontjában, amennyiben a sugarak útjában nem állna az L2 negatív hatású lencse, amely az F’ képpontba tartó sugarakat egymással párhuzamossá teszi (1 – 4 sugarak).

Ezeknek a párhuzamosan széttartó sugaraknak látszólagos kiindulási a pontja az O2 pont amely egyben az okulártól e távolságban fekvő d átmérőjű virtuális kilépő pupilla helyének felel meg.

A kilépő pupilla nem más mind az okulár által leképzett L1 tárgylencse D átmérőjű belépő nyílásának virtuális képe, amelyen keresztül az y tárgy y’ nagyított képe látható.

Az ábrán lathatóan a kilépő pupilla az okulár és az objektív között foglal helyet. Mivel ide a szem pupillája nem helyezhető, a látszólagos látómező nagysága sokkal inkább korlátozottabb mint az egyéb távcsöveké.

A látszólagos látómező nagysága függ a szempupillának az L2 okulártól való z távolságtól a távcső l építési hosszától az L1 objektív átmérőjétől a nagyítástól az e távolságtól stb.

A fentiekből láthatóan a távcső látszólagos látómezeje sok mindentől függ, ezért nagyon ritka esetben tüntetik fel az 1000 m-re látható látómező két széle közötti távolságot, mint ahogyan ezt teszik a prizmás vagy egyéb távcsövek esetében.

használt-távcső, csillagászati-távcső, távcső-működése, céltávcső, nikon-távcső, olympus-távcső, távcső-története, olcsó-távcső, távcső-webshop bejegyzés elolvasása

Zászló - Special Police & Military Szaküzlet

Magyarország zászlaja

Forrás:
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
 
 

1:2 arányú hivatalos állami zászló
(polgári használatra is)
 
1:2 arányú nem hivatalos állami zászló
 

 
2:3 arányú hivatalos polgári zászló
 
3:4 arányú hadi zászló[1]
3:4 arányú haditengerészeti zászló

Magyarország zászlaja a Magyar Köztársaság hivatalos állami jelképe és egyben a magyarság egyik nemzeti jelképe. A hivatalos állami és polgári zászló három egyenlő szélességű, piros, fehér és zöld vízszintes sávból áll.

Tartalomjegyzék

Története

A fájlhoz képjegyzet tartozik
Az ortodox vallású Alekszandra Pavlovna nádornét szeretettel fogadták a magyarok. Alekszandra megkedvelte a magyar zenét és táncokat, s a legenda szerint javaslatára lett piros-fehér-zöld a magyar zászló.[2]

A korábban használt magyar színekhez, a fehérhez és vöröshöz a 15. század második felében kapcsolódott hozzá a zöld. A függőpecsétek selyemsodratában találkozunk először ezzel a színkombinációval, a 16. században zászlókon és egyéb tárgyakon láthatjuk. A Habsburgok magyarországi uralmának első kétszáz esztendejében inkább rendkívüli alkalmakkor, királykoronázásokon, tornajátékon volt használatos.

I. Lipót harmadik feleségének, Eleonórának a koronázásakor a templom lépcsőjét „pannonicus tricolor pannus”-szal takarták le, a kancellária iratait pedig a királynő uralkodásának első éveiben piros-fehér-zöld fonállal kötötték le.

Mária Terézia rendelkezése szerint 1743-ban ebből a három színből állították össze a törzszászlókat.

A Szent István-rend alapításakor 1764-ben a vörös és zöld lett a szalag színe, majd 1794-ben Martinovics Ignác fejtette ki vallomásában először, hogy a nemzet színeiül hármas színösszeállítást, a zöld-vörös-fehéret kívánták bevezetni.

A mai értelemben vett trikolórt a francia forradalom hatására valóban a radikális értelmiség alkotta meg, szentesítve használatukat hivatalosan is az 1848-as áprilisi törvények XXI. törvénycikkében: 1. "A' nemzeti szín és ország czímere ősi jogaiba visszaállíttatik. 2. Ennélfogva a' háromszínű rózsa polgári jel képen ujra felvétetvén, egyszersmind megállapíttatik, hogy minden nyilvános ünnepek alkalmával és minden magyar hajókon a' nemzeti lobogó és ország czímere használtassék." Az ország címeréről, a nemzeti színekről az újságban beszámoló Arany János joggal panaszkodik hát a nép tudatlansága miatt, akikkel a nemzeti színeket ekkor kellett megismertetni, azt is meg kellett magyarázni sok esetben, melyek azok és mit jelent a nemzeti zászló.

Színei a korábban rögzült magyar címerből származnak (az ezüst vágások színe a heraldika szabályai szerint a zászlón fehér), és a magyar nemzet színeiként értelmezve zászlón ebben az összeállításban csak a reformkorban jelentek meg. 19. századi romantikus értelmezés szerint a piros sáv az „erőt”, a fehér a „hűséget” és a zöld a „reményt” szimbolizálta. A trikolór (három szín szerinti tagolás) ugyanakkor a francia forradalomban született francia nemzeti zászló nyomán a forradalomra is utalt.

A piros és fehér mellé harmadiknak a zöld színt József nádor első felesége, Alekszandra Pavlovna javaslatára vették fel. Ez a zászló 1848 előtt már jelen volt, de még nem terjedt el. Az 1848-as követelések egyike volt, hogy „a nemzeti színek régi jogukba visszaállíttassanak” [3] – szemben a Habsburgok fekete-sárga színeivel. Erről az áprilisi törvények 21. cikkelye rendelkezett. A piros-fehér-zöld zászló így hivatalosan elismert magyar nemzeti jelkép lett, amelyet 1848-49-ben már általánosan használtak polgári zászlóként. Az 1848–1849-es honvédsereg ezzel szemben fehér színű, piros és zöld úgynevezett farkasfogakkal szegélyezett zászlók alatt harcolt, közepén a címerrel.

Az OHB rendelete a várparancsnokokhoz a nemzeti lobogó kitűzéséről.

Miután Isten kegyelméből s vitéz seregeink győzelmes elő haladása által annyira van biztositva a Hazának szent ügye, hogy a pártütő Jellasicsnak egész hadserege Székesfehérvár alatt hatalmasan már megveretvén, és Bécs felé megfutamodott, Rothnak pedig 10 ezernyi rabló csoportja egytől egyig minden vezérekkel s tisztekkel együtt az ország foglyaivá lettek, és rövid időn az ellenségnek egész erője vagy tökéletesen semmivé lesz téve, vagy a csúful megfutamlott csoport az országból egészen ki lesz szoritva, a király és nemzet nevében az Országgyülésnek határozatából ezennel szorosan és kemény felelet terhe alatt meghagyatik minden magyarországi, erdélyi, slavoniai és horvátországi vár parancsnoknak és várakban létező minden katonaságnak, hogy

1-er ezen parancsnak a közlönyben közhirré tétele után 7 nap alatt múlhatatlanul tüzze ki a magyarországi háromszínű lobogót, és valamint ezt, úgy

2-or a Magyar és hozzá kapcsolt országok iránti hüséget és a honvédelmi bizottmány parancsa iránti kész engedelmességet ugyan akkor a honvédi bizottmányhoz múlhatatlanul írásban be jelentse, ellenkező esetre mindenki, ki ezen két kötelességet elmulasztaná, mint haza áruló tekintetik, s mint illyen, törvényen kivülinek nyilvánittatik, és bárki által is megfogattathatik, és agyon lövettethetik, visszahuzhatlanul kijelenttetvén, hogy azon esetben, ha valaki a fent megirt két kötelességnek engedelmeskedni csak vonakodna is, mihelyt seregeink vitézsége a hazai ügynek győzelmét a pártütőnek rablócsoportjától megtisztitván, biztositja, minden engedetlen várbeliek, mint hazaárulók fognak megkegyelmezés nélkül szigoruan megbüntettetni. Melly parancsolat mihez tartás és a várban leendő kihirdetés végett minden vár parancsnoknak is megküldetni rendeltetik.

A király és haza nevében a nemzeti képviselet határozata következtében, az Országos honvédelmi bizottmány.

Madarász s. k. fogalmazványa MOL OHB 1848: 893.

Megjelent a Közlöny október 9-i számában.

 

[4]

A szabadságharc leverése után tiltott jelképnek számított. 1867-től kezdve hivatalos. Állami zászlóként 1945-ig a kiscímer (megfelel a mai magyar címernek) szerepelt a zászló közepén. 1946. február 1. és 1949. augusztus 20. között a Szent Korona nélküli, úgynevezett „Kossuth-címer”, majd 1949 augusztus 20. és 1956 októbere között a szovjet mintára készült népköztársasági címer („Rákosi-címer”) volt középen. Az 1956-os forradalomban a felkelők és a lakosság jórésze kivágta ezt az idegen jelvényt. A Nagy Imre-kormány visszaállította a korona nélküli Kossuth-címert, mely még a forradalom kádári leverését követő néhány hónapban is hivatalos volt. Az újabb, a Rákosi-címertől különböző – de ekkor is szovjet mintájú, vörös csillagos –, úgynevezett „Kádár-címer” (1957. május 1. -1989. október 23.) a zászlón nem szerepelt.

Mai használata

A magyar zászló a rendszerváltáskor sem változott. A hivatalos állami és polgári zászló (a Magyar Köztársaság lobogója) az 1990. évi XL. törvény (elfogadása: június 19.) szerint három egyenlő szélességű, piros, fehér és zöld vízszintes sávból áll.

A magyar zászló állami és polgári használatát az 1995/LXXXIII törvény,[5] szabályozza. Ennek értelmében a Magyar Köztársaság lobogója nem hivatalos változataként a zászló közepén a mai magyar címer (kiscímer) is szerepelhet. Ezt a nem hivatalos címeres lobogót azonban foglalkozás gyakorlásához kapcsolódóan kizárólag „az Országgyűlés, az országgyűlési képviselő, a köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság, az Alkotmánybíróság tagja, az országgyűlési biztosok, az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Bank, a Kormány, a Kormány tagja, a fegyveres erők, a helyi önkormányzat, a helyi kisebbségi önkormányzat, a bíróság, az ügyészség, a rendvédelmi szervek és a közigazgatási feladatot ellátó szervek, továbbá ezek hivatalai, illetőleg a felsoroltak képviseletére jogosult személyek” használhatják. A pár évvel ezelőtt létrehozott jelképbizottság egyik javaslata szerint a hivatalos állami zászlóra vissza kellene tenni a címert, megkülönböztetendő a nemzeti zászlótól. (Döntően azért, hogy a határon túli magyarokat, ha ünnepeken vagy egyéb alkalmakkor használják, ne érhesse az a vád, hogy egy „idegen állam” zászlaját tűzik ki.)

A Magyar Köztársaság Alkotmánya[6] nem határozza meg a magyar zászló méretarányait. Egy 2000-ben született kormányrendelet[7] értelmében az állami zászló 1:2 arányú. Polgári zászlóként egyaránt használatosak a hagyományos 2:3 és az újabb 1:2 arányú zászlók.

Magyarország tengereken használt hivatalos polgári zászlaja a hatályos 1957-es törvény szerint a 2:3 arányú piros-fehér-zöld lobogó.

A katonai használatú magyar zászló az 1848–1849-es honvédsereg által használt lobogót követi. Az 1995/LXXXIII törvény alapján a fehér színű zászlóban a baloldalt cserfa-, jobboldalt olajfaággal keretezett magyar címer látható. Szárazföldi használat esetén a zászlót (honvédségi csapatzászló) váltakozó piros és zöld lángnyelvek szegélyezik és a címer a közepén található.[8] A haditengerészeti zászló (hadilobogó) széleit váltakozó piros és zöld háromszögek (farkasfogak) díszítik, és a címer a zászlórúdhoz közelebbi bal felén helyezkedik el. Bár a két zászló méretarányát a törvény nem határozza meg, ez általában 3:4.

A hivatalos állami ünnepségeken gyakorta felvonultatják a korábbi magyar történelmi zászlókat is.

Törvényi szabályozása

132/2000. (VII. 14.) Korm. rendelet a középületek fellobogózásának egyes kérdéseiről A Kormány a Magyar Köztársaság nemzeti jelképeinek és a Magyar Köztársaságra utaló elnevezésnek a használatáról szóló - a 2000. évi XXXVIII. törvénnyel módosított - 1995. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Njt.) 21. §-a (2) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:

  • A zászló (lobogó)

1. § (1) Az Njt. 5/A. §-ában megjelölt középületeken (a továbbiakban: középület), illetve azok előtt az e rendelet mellékletében meghatározott méretű zászlót (lobogót) kell kitűzni, illetve felvonni. (2) Az (1) bekezdés szerinti célra textil szálasanyagból, szövéstechnológiával készült, piros, fehér és zöld színű szövetből varrott zászló (lobogó) használható, amely megfelel a zászlószövetek  színjellemzőiről és színtartóssági követelményeiről szóló MSZ 1361-1988 szabványnak. (3) A zászlót (lobogót) - tekintélyének megőrzése érdekében - rendszeresen, legalább háromhavonta tisztítani kell. (4) A zászlót (lobogót) legalább évente cserélni kell. (5) Ha a zászló (lobogó) az elhasználódása (kopása, rojtosodása, fakulása stb.) folytán jelentősen - szabad szemmel is észlelhetően - eltér a (2) bekezdésben említett szabvány követelményeitől, a (4) bekezdésben meghatározott időtartam letelte előtt is haladéktalanul gondoskodni kell a cseréjéről.

  • A zászlórúd 

2. § A zászlót a mellékletben meghatározott méretű, fából készült  zászlórúdra erősítve kell kitűzni. A zászlórúd nyers színű, fehér vagy fehér alapon spirálisan lefutó nemzetiszínű csíkozású lehet. Az árboc 3. § (1) A középületek előtt a lobogó felvonásának céljára a mellékletben meghatározott méretű, fából készült árboc állítható fel. Az árboc nyers színű, fehér vagy fehér alapon spirálisan lefutó nemzetiszínű csíkozású lehet. (2) Gondoskodni kell az árboc környezetének esztétikus és a lobogóhoz méltó kialakításáról, valamint az árboc és környezete folyamatos tisztán tartásáról, karbantartásáról. Az ellenőrzés 4. § A zászló (lobogó) kitűzésére (felvonására) irányadó jogszabályi rendelkezések betartásának ellenőrzéséről a közterület-felügyelet, ahol pedig közterület-felügyelet nem működik, a jegyző gondoskodik.

Záró rendelkezések 5. § (1) Ez a rendelet 2000. augusztus 20. napján lép hatályba. (2) (3) Az e rendelet hatálybalépésekor a középületek, illetve azok környezetének fellobogózására használt zászlók (lobogók), továbbá zászlórudak  és a lobogó felvonására szolgáló árbocok e rendelet hatálybalépését követően is használhatók. A zászló (lobogó) cseréje, továbbá új árboc létesítése esetén azonban az e rendelet szerinti követelményeknek megfelelő zászló (lobogó) és zászlórúd beszerzéséről, illetőleg árboc állításáról kell gondoskodni. Melléklet a 132/2000. (VII. 14.) Korm. rendelethez

1. Zászló- és a hozzá tartozó zászlórúd-méretek

     Zászló             Zászlórúd
     1. 100x200 cm      2,5 m
     2. 150x300 cm      3,5 m
     3. 200x400 cm      4 m

2. Lobogó- és a hozzá tartozó árbocméretek

     Lobogó             Árboc
     1. 100x200 cm      6 m
     2. 150x300 cm      9 m
     3. 200x400 cm      12 m

Galéria

Magyarország korábbi állami és polgári zászlói:

Megjegyzés: az 1995. évi LXXXIII. törvény értelmében nem hivatalos polgári zászlóként valamennyi korábbi nemzeti színű zászló ma is használható - kivéve az 1949-1956 közöttit, amelyen tiltott önkényuralmi jelkép, a vörös csillag szerepel. Az Árpád sávos zászló mai változatának használatát több párt is ellenzi, mert a hétszervágott vörös-fehér motívumot felhasználták a nyilasok is a saját jelképeiknél, vannak akik még a magyar történelmi zászló betiltását is felvetették.

Arról, hogy a Magyar Köztársaság zászlaja (Magyarország zászlaja) hogyan néz ki, a Magyar Alkotmány 76. §-a rendelkezik. Azt, hogy a Magyar Köztársaság címere benne lehet-e a zászlóban, az 1995. évi LXXXIII. törvény alapján a címer használatára jogosult szerv vezetője engedélyezheti.

2000. évi XXXVIII. törvény a Magyar Köztársaság nemzeti jelképeinek és a Magyar Köztársaságra utaló elnevezésnek a használatáról szóló 1995. évi LXXXIII. törvény módosításáról.

132/2000. (VII.14.) Korm. rendelet a középületek fellobogózásának egyes kérdéseiről.

 

Forrás: Gyakorikerdesek.hu

Mióta van Árpád-sávos zászlód?

 

  2 éve

 

  5éve

 


  ~8 éve~

 


  8 éve

 


  A kérdező kommentje:
egy életkort is kérnék a válaszokhoz, ha nem gond.
Köszönöm



  5éve / 22F

 


  2 éve 28/L

 


  2 éve 17/F

 

  Nincs és nem is volt soha.
23/F

 


  Nincs, nem is volt, nem is lesz.
f/20

 

 

Zászló - Special Police & Military Szaküzlet bejegyzés elolvasása

Katonai iránytű - Special Military

A katonai iránytűt hogy kell használni?

Van rajta egy fedél amibe egy zsinór van kifeszítve, van rajta egy ilyen nagyítószerűség is. meg a forgatható lemezen két sárga csík, egyik kicsi a másik nagy

A válaszok
  Nem a tájolóra gondolsz aminek a belső fedele egy visszatükrözős fém lap?


 

 
  A kérdező kommentje:
hát igazából nincs rajta semmi tükröződő..két ilyen vas lap között van aminek az egyikén van a drót, a másikon van az iránytű és rajta egy ilyen fel le mozgatható fekete keretben lévő nagyító
igazad van, tájoló


  Úgy mint a polgárit. Csak a másik kezeddel kell tartani.

 


  Ez nagy volt. Jót nevettem rajt.

 


Forrás: gyakorikerdesek.hu

 

Az iránytű, illetve a továbbfejlesztett változata, a tájoló a Föld mágneses térerősségén alapuló irányzó műszer, ami általában a mágneses északi irány kijelölésére szolgál.

Tartalomjegyzék

Története

Az iránytűt az ókori Kínában időszámításunk előtt 2000 évvel alkalmazták az akkori utazók. A kocsikon vízzel telt edényben elhelyezett úszó falapra felerősített „delejes” lemezecske mutatta a déli irányt.

Ezt a készüléket az arabok, majd az európaiak vették át a kínaiaktól. A mágneses tulajdonságú lemezt csúcsra helyezték, és dobozba foglalták. Később megjelent a doboz fenekére felfestett szélrózsa, majd olyan kiegészítőket szereltek fel a dobozra, amivel a tárgyak „irányba vétele” megkönnyíthető, vagyis kialakult a tájoló.

Iránytű 

Iránytű

Az iránytű egyszerű irány meghatározó műszer, amelyben egy függőleges tengelyen elhelyezett szabadon lengő mágneses acéltű a földmágnesesség hatására közel az észak-déli irányba áll be. Segítségével a szelence aljára rajzolt világtájakkal (szélrózsa) együtt a fő és mellék világtájakat hozzávetőleges pontossággal meg lehet határozni.

Tájoló 

A tájoló – az iránytűhöz hasonló – már fok beosztással is ellátott műszer, amivel már nem csak a világtájakat lehet meghatározni, hanem vízszintes irányszögeket (azimutokat) is lehet mérni. Másik jellemzője, hogy a mágneses tű csillapítófolyadékkal töltött, zárt szelencébe van helyezve, mely a tű lengését akadályozza, az észak-déli irányba állást gyorsítja.

A tájolóknak két főbb alaptípusát lehet megkülönböztetni,

  • a Bézard rendszerű iránytűt, és
  • az átlátszó műanyag lapba beépített iránytűt.

A jelenleg kapható különféle tájolók kialakítása e két alaptípus ötvöződésből alakultak ki.

Bézard-rendszerű tájoló

Bézard típusú tájoló

Patkó alakú műanyagházban (1) forgatható, üvegfedelű folyadékcsillapítású iránytűt (2) helyeznek el. Az üveglap alatt alakították ki a számlapot (3). A leolvasáshoz a házon egy tüskét, mutató csúcsot (4) helyeztek el. A tájoló védelmét egy nem mágnesezhető anyagból készült fém tok (5) biztosítja, amin az irányzáshoz fontos irányzóréseket (6) vágtak ki. A fedél forgópontjainál elhelyezett fülekhez (7) vonalzó csatlakoztatható, amivel az irányél meghosszabbítható. Szemmel végzett irányzáskor a szöghelyzet leolvasását a házon elhelyezett állítható fémtükör (8) könnyíti meg. A tájolóhoz bőrtok, és a viselését megkönnyítő zsinór tartozik.

Laptájoló 

Laptájoló

Az átlátszó, téglalap formájú műanyag lapba (1) helyezik el a szintén átlátszó, és forgatható műanyagból, vagy esetleg üvegből készített szelencét (2), ami tartalmazza magát az iránytűt (3), valamint az ívmérték vagy a fokbeosztás számsorát (4) is. Az alaplap élénél léptékosztást (5), illetve mm beosztást (6) szoktak elhelyezni. A térkép jeleinek könnyebb felismerését a lapban elhelyezett nagyító lencse (7) biztosítja. Az irányzást az É-D irányvonalak (8), leolvasási pont vagy – vonal (9), és a szelence alján elhelyezett É-D irányrések, vagy nyíl (10) segíti elő. Egyes típusokon lépésszám ellenőrző számtárcsa, valamint kisebb távolságtartó lábak is vannak. Tartozéka még a viselését megkönnyítő zsinór, valamint általában műanyagból készített védőtok is.

A tájoló beosztása 

A szelencében elhelyezett skála beosztása lehet

  • Fok-rendszerű, amikor a kör kerületét 360 fokra, azon belül percekre osztják be.
  • Vonás-rendszernél a kör kerületét egységesen 6400 vonásra, vagy 6000 vonásnak megfelelő szögértékre osztják fel.

A vonásrendszer is szögértéket képvisel. Vonás értéke egy olyan szög, amelynek szárai 1 km távolságon 1 m hosszú ívet zárnak be.

Átszámítások 

Fokról vonásra: 1 fok = \frac{6400}{360} = 17,78 vonás

1 fok = \frac{6000}{360} = 16,65 vonás

Vonásról fokra:

1 vonás = \frac{360}{6400} = 0,0563 fok

1 vonás = \frac{360}{6000} = 0,06 fok

Az egymás közötti átszámításnál a beosztási irányok kezdetét figyelembe kell venni.

Irányrendszer 

A tájolók irányrendszerük alapján is megkülönböztethetők, attól függően, hogy

  • a számozás kezdete hol – Észak, Dél, Kelet, Nyugat – kezdődik el, illetve
  • a számozás növekedése melyik irányba folytatódik.

Pl.- É-K rendszerű 6000 vonásbeosztású tájoló „0” pontja É-kon kezdődik, és K-felé emelkedik. A számlapokon a számok torlódásának elkerülésére csak az ezres és százas helyi értékeket szokták feltüntetni. A tájoló pontos mérésénél figyelembe kell venni az adott területre megadott mágneses elhajlás szögértékét. Ennek szerepe különösen a repülés és a hajózás esetében jelentős.

Mágneses inklináció

A Föld két mágneses pólusa csak az egyenlítőn hat egyformán az iránytű két végére. Amint az egyik pólushoz közeledünk, annak hatása erősebben jelentkezik a távolabb lévő pólus rovására. Ez a mágneses inklináció (mágneses lehajlás) jelensége. Erre kétféleképpen készíthetik fel a gyártók iránytűiket. Az egyik eljárás szerint nem egyformán erősen mágnesezik be az iránytű két végét, ezzel kompenzálva az eltérő hatást. A másik módszer amikor kis korrekciós mágnesek segítségével ellensúlyozzák ugyanezt. Mindkét esetben "lokalizált" iránytűket kapunk, amelyek a Föld másik féltekéjén pontatlanul működnek. A járművekbe beépített iránytűket a beépítésből eredő deviáció (a jármű fémszerkezetének zavaró hatásai) miatt, illetve a mágneses deklináció (mágneses elhajlás) folyamatos változásai miatt is szükséges időnként a korrekciós mágnesekkel beszabályozni, de ilyenkor az inklinációs beállítást is hozzá lehet igazítani az aktuális földrajzi térséghez, ahol az iránytűt a továbbiakban használni fogják. A fentiekből belátható, hogy a pontos mágneses iránytű fogalma egyfajta kompromisszum, ahol több mágneses tényező együttes hatását kell egyszerre figyelembe venni a kívánt pontosságú értékek leolvasásához. Ez a probléma többnyire a hajózásban és a repülésben jelentkezik, amikor a navigációt a korszerű digitális eszközök nélkül, az elemi navigáció szabályai szerint végzik.

Előzetes beállítás 

Mivel a nagy elektromos távvezetékeknek, a nagy épületeknek, vasérctelepeknek, fémtárgyaknak és elektromos berendezéseknek mágneses hatásaik is vannak, így a mágneses iránytű működését zavarják, befolyásolják. A járművekbe épített iránytűk pontos kalibrálásának feltétele egy olyan semleges hely, amely viszonylag távol van a fent felsoroltaktól és így mentes az idegen mágneses behatásoktól. A repülőgépeket és hajókat itt speciális forgató-állványokra állítják és a hely geofizikai adottságainak és pozíciójának ismeretében elvégzik az iránytű beszabályozását, tekintettel a mágneses lehajlás (mágneses inklináció) és a mágneses elhajlás (mágneses deklináció) értékeire. A gyakorlatban az iránytűket sajnos nem lehet mind a négy égtáj felé egyformán pontosan beállítani, így a lehető legjobb közelítő-beállítás után egy kis táblázatban tüntetik fel a kalibrálás idejét és az egyes irányfokokra vetített eltéréseket, azaz a beépítési deviációt.

Pörgettyűs iránytű 

Pörgettyűs irányjelző

(Pontosabb nevén: pörgettyűs irányjelző)

A pörgettyűs irányjelző nem iránytű a szó szoros értelmében, mivel a hagyományos iránytűre ható földmágnesesség nincs rá hatással. A műszer azt a jelenséget használja ki, hogy egy súlypontjában igen gyorsan megpörgetett test igyekszik megtartani a forgási síkját. Ha mégis elfordítjuk a felpörgetésekor felvett irányból, a megfelelően szabadon felfüggesztett keretben a felpörgetett giroszkóp az elforgatással arányban szintén elmozdul. Ezt az elmozdulást jelzi ki a műszer számlapja a szükséges finommechanikai áttételek segítségével. Mivel a magyar megnevezés megtévesztő, ezért érdemes megjegyezni, hogy angolul Heading Indicatornek, azaz közelítőleg haladási irányjelzőnek vagy útirányjelzőnek nevezik, utalva ezzel arra, hogy ez a műszer nem iránytű. A Föld forgásából adódó Coriolis-erő ennél az eszköznél csak az időszakos „elmászást” okozza, emiatt a pilótának meghatározott időközönként újból korrigálnia kell a kijelzést (többnyire egy mágneses iránytű leolvasásával).

Giroszkopikus iránytű 

Giroszkopikus iránytű

A magyar nyelv sajátosságai miatt muszáj megemlíteni, hogy ugyan nyelvészetileg a pörgettyű és a giroszkóp szavak egymás szinonimái, de ettől függetlenül valóban létezik olyan speciálisan kialakított giroszkópot tartalmazó műszer, amivel ténylegesen megtalálható a Föld északi és déli sarka. Ez az eszköz a giroszkopikus iránytű, amely a Föld forgástengelye által kijelölt valódi északra mutat, nem pedig a mágneses észak felé, tehát a kijelzés nem tartalmazza a mágneses deklinációt. Ebből következik, hogy a giroszkopikus iránytűre sincs hatással a földmágnesesség, így érzéketlen a fémtestek és elektromos alkatrészek mágneses zavaróhatásaira is, amelyek a beépítési környezetéből, illetve a jármű szerkezetéből adódhatnak. A többnyire hajókon használatos „gyrocompass” neve ellenére tehát más műszert takar, mint a repülőgépeken használatos pörgettyűs iránytű, de az közös bennük, hogy mindkettőben giroszkóp található és egyik sem a Föld mágneses mezejét használja ki működése során. A Föld forgásából adódó Coriolis-erő ennél az eszköznél már jelentős szerepet kap, gyakorlatilag ez az erő fordítja a giroszkópot észak-déli irányba, mivel a giroszkóp forgástengelyén ekkor lesz a Coriolis-erő forgatónyomatéka nulla, amire a szabadon felfüggesztett forgó testek törekednek.

Forrás: Wikipédia.hu

Katonai iránytű - Special Military bejegyzés elolvasása

Special Military - Mellény

Divat még a mellény?

 

A válaszok
  most jön divatba

 


  Hogyha neked tetszik, es jol all, akkor divat. :D

 

  azért a 2.nak nincs teljesen igaza:D
igen, divat, de ha tetszik miért ne hordanád akkor is ha nem divat?:D

 


  A kérdező kommentje:
igaz,igaz:D



  http://divat-ruha.vatera.hu/noi_ruhazat/melleny/s_es_meret/redial_farmer_melleny...

az ilyen divat

 

 

Forrás:

Gyakorikerdesek.hu

 

Francia Idegenlégió
Ez a lap egy ellenőrzött változatarészletek megjelenítése/elrejtése
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2011. február 7.

Pontosság    ellenőrzött

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás: navigáció, keresés
Francia Idegenlégió

Dátum     1831. március 10.
Ország     Franciaország
Személyzet     reguláris hadsereg
Típus     Francia Hadsereg
Méret     9 ezred és egy kisegítő alakulat
Diszlokáció     Aubagne (Franciaország), Francia Guyana, Dzsibuti
Parancsnokok
Jelenlegi parancsnok     Alain Bouquin dandártábornok
Kultúra és történelem
Mottó     „Legio Patria Nostra”
„Honneur et Fidélité”
„Marche ou creve”
Színek     vörös és zöld
Ének     Le Boudin
Évfordulók     A camerone-i csata napja (április 30.) és a karácsony

A Francia Idegenlégió (franciául Légion étrangere) egy elit katonai alakulat a francia hadseregen belül. 1831-ben alapították a Franciaországban tartózkodó külföldi önkéntesek számára, mivel az 1830. júliusi forradalom után külföldieket már tilos volt a francia hadseregbe sorozni.

A 19. század folyamán fontos szerepet játszott a francia gyarmatbirodalom terjeszkedésének és védelmének elősegítésében, de részt vett a legtöbb, Franciaországot is érintő háborúban (például porosz–francia háború, az I. és II. világháború stb.).

Sikerét a hagyományos katonai szakértelmen kivül az „esprit de corps” -nak (csapatszellem) is köszönheti, mely segítségével a különböző országokból érkező és sokféle kultúrájú férfiakat egy családdá kovácsolja.

Következésképpen az Idegenlégió nemcsak fizikailag megterhelő (bár kevésbé extrém a kiképzés ezen része, mint a kisebb elitosztagoknál, például a Special Air Service-nél), hanem rendkívül nagy nyomást gyakorol a katonák lelkivilágára is. 2006-ban a jelentkezők 13%-a bizonyult alkalmasnak.
Tartalomjegyzék
[elrejtés]

    * 1 Története
          o 1.1 Kezdetek
          o 1.2 Az Idegenlégió Spanyolországban
          o 1.3 Háborúk sorozata
          o 1.4 Mexikó
          o 1.5 Porosz–francia háború
          o 1.6 Gyarmati harcok
          o 1.7 A két világháború
          o 1.8 1945-től napjainkig
    * 2 Toborzás és az Idegenlégió mindennapjai
    * 3 Felépítése
    * 4 Felszerelés
          o 4.1 Egyenruha
          o 4.2 Fegyverek
          o 4.3 Járművek
    * 5 Híres legionáriusok
    * 6 A Légió a kultúrában
    * 7 Forrás
    * 8 Lásd még
    * 9 Külső hivatkozások

Története [szerkesztés]
Kezdetek [szerkesztés]

A Francia Idegenlégió felállítását Lajos Fülöp francia király rendelte el 1831. március 9-én kiadott rendeletével, mivel az országban sok külföldi katona tartózkodott és az 1830. júliusi forradalom óta nem lehetett idegen önkénteseket a francia hadsereg állományába felvenni. Kilenc nappal a megalakulása után kiadtak egy kiegészítő határozatot, amely leszögezte, hogy franciák nem léphetnek be a Légióba.

Főleg bukott forradalmárok, bajkeverők és bűnözők jelentkeztek soraiba, így eleinte csak rossz hírnevet vívott ki magának az új alakulat. A civilek és a legionáriusok között kialakult temérdek konfliktus miatt a kormány úgy döntött, Algériába helyezi át a szervezet központját. E helyszín további 130 éven keresztül volt az egység otthona és a zord körülmények hamar rádöbbentették a katonákat a bajtársiasság és a fegyelem fontosságára.

Az első négy évben csak Algériában tevékenykedett a Légió, amely ekkoriban még csak 6 zászlóaljból állt és egy adott zászlóaljon belül általában azonos nemzetiségű férfiak harcoltak.
Az Idegenlégió Spanyolországban [szerkesztés]

VII. Ferdinánd király halálával trónviszály tört ki Ferdinánd leánya és bátyja, II. Izabella és Don Carlos infáns között. Mivel Anglia és Portugália Izabellát támogatták, ezért Franciaország úgy döntött, hogy hatalmi pozicíójának megőrzése miatt egységeket küld Spanyolországba.

A választás az Idegenlégióra esett és 1835. augusztus 17-én a franciák átadták az alakulat feletti ellenőrzést a spanyoloknak valamint ezen a napon összevonták a zászlóaljakat, hogy vegyes nemzetiségűek legyenek, mivel korábban a „nemzeti” zászlóaljak között ellenséges viszony keletkezett.

Bár a Légió parancsnoka, Joseph Bernelle rengeteg újítást vezetett be (francia, mint közös nyelv, új fegyvernemek) és maga az egység is derekasan helytállt, 1835. december 16-án Lajos Fülöp király felhatalmazást adott egy „új” Légió létrehozására.

A „régi” Légiót egy zászlóaljra zsugorították és később fel is oszlatták, a maradék 500 ember visszatért Franciaországba, ahol beléptek az „új” Idegenlégióba, de itt elvették rangjukat és nem ismerték el egyetlen spanyolországi előléptetésüket és kitüntetésüket sem.
Háborúk sorozata [szerkesztés]

Az újonnan létrehozott egységet Algírba küldték, ahol Abdel-Káder, Maszkara emírje ellen harcoltak,aki 1847-ben megadta magát, de a harcok ténylegesen csak 1882-ben értek véget. Algéria lett a Légió otthona és ők látták el részben az itteni európai lakosság védelmét is.

Időközben Lajos Fülöp megbukott, és Louis Bonaparte (I. Napóleon császár unokaöccse), a II. köztársaság megválasztott köztársasági elnöke 1851-ben III. Napóleon néven császárrá kiáltotta ki magát.

1854 és 56 között az Idegenlégió részt vett a krími háborúban, majd 1859-ben a szárd–francia–osztrák háborúban is. Sikereik ellenére azonban még mindig mostohán bántak velük (például az itáliai beavatkozást követő győzelmi felvonulás után rögtön visszaküldték őket Algírba).
Mexikó [szerkesztés]

Az 1850-es évek végén Mexikóban polgárháború dúlt, mivel meglehetősen költséges volt, az állam európai befektetőknek adott kötvényekkel próbálta az adósságot törleszteni. A terv nem tűnt hatásosnak és a mexikói gazdaság tovább romlott, ami a kölcsönök visszafizetésének leállításához vezetett. A befektetők ezt nem nézték jó szemmel és kormányaikat (többek között a franciát is) sikerült meggyőzni egy közös katonai akció szükségességéről. III. Napóleon egy franciabarát uralkodót kívánt Mexikó trónjára ültetni Ferdinánd Miksa osztrák főherceg személyében.

1862-re már csak a francia haderő volt Mexikóban, így elhárult minden akadály. Mivel a dolgok nem mentek zökkenőmentesen (gerillaháború, elhárított támadások), kénytelenek voltak a Légiót is bevetni, amely itt alapozta meg a legendás hírnevét.

1863.április 30-án egy konvoj megerősítésére kiküldték az 1. zászlóalj 3. századát, amelynek vezetését Jean Danjou századosra bízták. Cameronénál összetűzésbe kerültek a mexikói lovasság és gyalogság három zászlóaljával. A légiósok az Hacienda de la Trinidad gazdaságba szorultak vissza, ahol a végsőkig harcoltak, maga Danjou is meghalt és az utolsó három harcképes túlélő feltűzött szuronyokkal kirontott az addigra már lángoló házból, de egy franciául beszélő mexikói ezredesnek köszönhetően sikerült tisztességes megadást elérni. A legionáriusok megtarthatták fegyvereiket és elláthatták a sebesülteket, a halottakat pedig teljes katonai tiszteletadással temették el.

A cameronei ütközet napja a Légió legfontosabb ünnepévé, Danjou százados fából készült keze pedig a legfontosabb ereklyéjévé vált ezután. A mexikói bevetés 1866 decemberében ért véget.
Porosz–francia háború [szerkesztés]

Habár a Légió rengeteg gonddal küszködött a porosz–francia háború előtt és alatt, nagy veszteségek árán helytálltak. A problémák okai a mexikói kaland utáni leépítésekben és a francia hadsereg ill. hadvezetés siralmas állapotában keresendők.

Eleinte nem akarták bevetni, mivel az 1831-es törvény megtiltotta a francia földön való harcolást az alakulatnak és a német önkéntesekben sem bíztak (akkortájt több mint 58%-a a katonáknak német volt). További bajok merültek fel a szétzilált egységek, a rossz ellátás és a képzetlen újoncok formájában.
Gyarmati harcok [szerkesztés]

Mivel a francia-porosz háború megtépázta a franciák tekintélyét és az ország területe is csökkent, a kormány egy gyarmatbirodalom kiépítésén kezdett el munkálkodni, amelyhez a Légió segítségét is igénybe vették.

Algéria már a franciák fennhatósága alá tartozott és az első világháborúig bezárólag Szenegállal, Új-Kaledóniával, Tahitival, az Új-Hebridákkal (Vanuatu), Indokína egy részével (Tuyen Quang ostroma 1885-ben hasonlított a cameronei ütközethez), Tunisszal, 1885-ben Tajvannal (Formosa) és Madagaszkárral, 1892-ben Benin egy részével (Dahomey), 1893-ban Szudán egyes részeivel és 1907-ben Marokkóval gyarapodott a francia birodalom területe.
A két világháború [szerkesztés]

Az első világháború elején sok külföldi özönlött az Idegenlégióba, mivel senki sem akart kimaradni a harcokból. Sok fiatal amerikai (például Cole Porter) is jelentkezett, mivel országuk csak később lépett be a háborúba.

A megnövekedett létszám miatt új gyalogezredeket (régiments de marche – RM) is alakítottak. Az alakulat ebben a háborúban vívta ki az elit jelzőt, mivel rengeteg ütközetben (például hangard-i erdei harcok) kiemelkedően teljesítettek a nehéz körülmények és a nagy veszteségek ellenére is. Nem hivatalos adatok szerint a Légió a nyugati fronton 11 000 katonát vesztett.

A két világháború között Marokkóban és Szíriában törtek ki lázadások, de 1927-re ezeket nagyrészt felszámolták és a második világháború kitöréséig viszonylagos nyugalomban teltek a legionáriusok napjai. A lovasezredet (Régiment Étranger de Cavalerie – REC) is ekkor hozták létre, mivel idejemúlt mivolta ellenére a sivatagban hatásosnak bizonyult.

A második világégés érdekes helyzettel szolgált a Légió számára. Amikor a németek megszállták Franciaországot, az alakulat egy része a Vichy-Franciaországot támogatta, amíg a többiek a Szabad Francia Haderőhöz csatlakoztak. A szíriai harcokban egymás ellen is harcoltak, de később már az egész Idegenlégió a Szabad Francia Haderőhöz csatlakozott. Kiemelkedő esemény a 13. könnyűdandár győzelme az Afrika Hadtest felett Bir-Hakeimnál.
Légiósok Indokínában
1945-től napjainkig [szerkesztés]

A világháború vége után az Idegenlégió Indokínában harcolt a Viet Minh nacionalistái ellen. A harcok egészen 1954-ig elhúzodtak, és az alakulat több ütközetben (Cao Bang, Dien Bien Phu) is bizonyította elszántságát.A háborút azonban végül elveszítették a franciák. Két újonnan alakított egység is részt vett ebben a háborúban, 1. és 2. ejtőernyős zászlóalj (1er és 2eme Bataillon Étranger de Parachutistes – 1 BEP és 2 BEP).

1953 novemberében az ALN (Algériai Nemzeti Felszabadítási Hadsereg) támadásokat intézett a franciák ellen, ami egy nyolc éven át tartó háborúba torkollott. „Saját hazájában” a Légió sikereket ért el, de mivel a IV. köztársaság megbukott, és a frissen kinevezett De Gaulle tábornok-elnök megbuktatása (amelyben az 1. ejtőernyősezred (1 REP) is részt vett, és amelyet ezért később fel is oszlattak) is kudarcba fulladt, az alakulat 1961-ben elhagyta Algériát és a francia Aubagne-ba költözött.

Bár felmerült a Légió feloszlatásának gondolata is, de ezt az elit jelleg miatt hamar elvetették. Ezután megkezdték átalakítását: több ezredet megszüntettek vagy összevontak, és főleg a világ válságos területeire küldték őket bevetésre. Csádban háromszor avatkoztak be helyi konfliktusokba (1969-70, 1978-79, 1983-84), végeztek mentéseket Dzsibutiban (1976), Zaire-ben (1978) és Gabonban (1990), békefenntartást Libanonban (1982-83), a Balkánon (1992), Ruandában (1994), valamint részt vettek az 1956-os szuezi partraszállásban és az Irak elleni Öbölháborúban is.
Toborzás és az Idegenlégió mindennapjai [szerkesztés]

A Légióval kapcsolatban rengeteg tévhit terjedt el a világban. A "legnépszerűbb" talán, hogy bűnözőket, bajkeverőket és más kétes alakokat vár a soraiba. Eleinte így volt, de manapság már szigorú feltételekhez kötik a felvételt, a jelentkezők felét általában elutasítják különböző okok miatt (fizikai, pszichológiai, egészségügyi alkalmatlanság). Ha kiderül az illetőről, hogy büntetett előéletű vagy házas, akkor általában azonnal megszakítják a felvételi eljárást. Az illető családi állapota azért fontos, mert a Légió élete egyáltalán nem családorientált. Később azonban légiósok is házasodhatnak, csak előfeltételei a tiszti rang valamint a civil név visszaállítása.

A tisztek nagy része francia ill. akiből tiszt lesz egy idő után, annak fel kell vennie a francia állampolgárságot. Bár franciák hivatalosan nem lehetnek tagok, sok francia is szolgál az alakulatban. (A felvételnél is tudják a francia állampolgárságot, csak nemzetiségileg máshová titulálják őket.) Általában belgának vagy svájcinak vallják magukat, ami többé-kevésbé magyarázatot ad francia hangzású nevükre és kitűnő nyelvtudásukra.

Jelentkezni csak a francia csendőrségeken ill. az Idegenlégió saját toborzóközpontjaiban lehetséges. A francia nyelv ismerete nem alapfeltétel, a kiképzés alatt biztosítanak nyelvoktatást.

Az újoncoktól a legtöbb személyes holmit elveszik (többek között az útlevelet is) és rengeteg teszten (intelligencia, egészségügyi és különféle interjúk) esnek át az aubagne-i bázison. Ha ezeken átjutottak, akkor az Idegenlégió kiképzőbázisára, Castelnaudaryba szállítják őket. Itt négy hónapos kiképzésen vesznek részt, amely három részből (erőnléti, fegyverismereti és taktikai) áll és a végén egy sor vizsga következik.

A tényleges belépés csak sikeres vizsga után történik meg ahol az illető nemet is mondhat. Ha elfogadja a szerződést, akkor öt évig kell szolgálnia a Légiót valamint ekkor osztják be a kilenc ezred egyikébe.

Forrás:

Wikipedia.hu

 

Special Military - Mellény bejegyzés elolvasása

katonai bakancs eladó

Sorkatonai szolgálat

 

 
Sorállományú csapatrendész 65M gyakorlóruházatban

A sorkatonai szolgálat egy adott állam részéről az állampolgáraitól megkövetelt, kötelező jellegű, határozott ideig tartó katonai szolgálat, illetve az ehhez kapcsolódó intézmények, eljárások és rendszerek gyűjtőfogalma. Ez a szócikk elsősorban a Magyarországon a II. világháború befejezésétől 2004 novemberéig fennállt sorkatonai szolgálat rendszerével foglalkozik. Az utolsó év vonulási rendjét a 16/2004. (VI. 29.) HM rendelet a 2004. évi sorállományváltás végrehajtásának rendjéről című jogszabály határozta meg. 

Történelmi előzmények

Az általános hadkötelezettséget Magyarországon 1868-ban vezették be a 40. törvénycikk elfogadásával. Tartalékos és póttartalékos állomány létezett. A tartalékos állományt csak az uralkodó parancsára hívhatták be. A hadkötelezettség 21 éves kortól kezdődött. Ezt 1939-ben leszállították 18 évre. A hadkötelezettséggel foglalkozott az 1889: 6. törvénycikk, és az 1912: 30 törvénycikk. 1939-ben a 2. törvénycikk bevezette a honvédelmi kötelezettség fogalmát.

A hidegháború idején 

Magyarországon a vh befejezését és a szovjet érdekszféra és befolyás kiterjesztésének belpolitikai megszilárdítását szovjet követően, a katonai rendszerek is újjászervezésre kerültek. A hidegháborús szovjetszovjet szembenállás és az erre épülő szovjet katonai doktrína értelmében, a szovjet érdekszférába került és szovjet erőkkel megszállt országokban, így hazánkban is erős helyi szovjetkellett szervezni, amelyek szövetségesi rendszerben (a NATO ellenpólusaként létrehozott alapján), összehangoltan képesek fellépni egy Nyugatról érkező agresszió esetén.

Ezeknek a helyi erőknek a szervezése régi, háborús szemléletek alapján történt, amelyek nagy csapaterőket és csapatmozgásokat tételeztek fel. Ez viszonylag nagy létszámú, folyamatosan harcra kész hadseregeket igényelt (a hidegháborús korszak másik jellemzőjével, a  és a mára elavult haditechnikai elvek miatt erőltetetten felfejlesztett, több ország gazdaságát évtizedekre visszavető nehéz- és hadiiparral együtt). A nagy létszám kielégítésére és a kiképzések és hadrafoghatóság folyamatosságának biztosítására bevezették a kötelező, meghatározott idejű sorkatonai szolgálat intézményét.

A rendszerváltás után

Hadkötelezettség napjainkban a világ országaiban

██ Nincs hadsereg

██ Nincs sorkatonai szolgálat

██ A sorkatonai szolgálatot eltörölni tervezik

██ Sorkatonai szolgálat

██ Nincs adat

A sorkatonai szolgálat fennállása alatt sohasem örvendett különösebb népszerűségnek, bár a jelentős létszámú sorállomány által képviselt költséghatékony fizikai munkaerő a civil társadalom szempontjából is gyakran hasznot hozott, például a katasztrófavédelemben vagy a nagy állami építkezések és mezőgazdasági betakarítások alkalmával történt „bevetéseken”. Az évtizedek során a sorkatonaság egész intézményrendszerét számos kritika érte és a fiatal férfiak több generációja számára jelentett kihívást a polgári életvitel és a korai felnőttkor kialakítását megnehezítő, sokféle megterhelést jelentő sorkatonai szolgálat alóli felmentés különféle lehetőségeinek keresése. A sikeresen bevonultatott állomány morálja sem volt jobb: a hadseregbe került fiatalok hozzáállása a túlélés, az ügyeskedés és a nehezebb feladatok alóli kibúvás alapján épült fel, amelyhez tovább negatív tényezőként járult a saját kategóriájában is legfeljebb közepesnek minősíthető ellátás, a gyakran elavult és kifogásolható műszaki minőségű eszközpark, a gyakran megkérdőjelezhető logikájú kiképzési és egyéb feladatok és a szervezet szinte minden szintjén tapasztalt interperszonális nehézségek és konfliktusok. Ezek a körülmények a szubkulturális érdekességet képviselő katonai és humor kifejlődése mellett a hadsereg és a sorkatonaság intézménye demoralizálódásának és hitelvesztésének is táptalajt jelentettek.

A civil társadalom által jórészt ismert fenti problémák civil oldalról is kezdeményezéseket generáltak. A rendszerváltás környékén felerősödtek és teret kaptak a sorkatonai szolgálatot ellenző, annak megszüntetését (és szerződéses haderővel történő helyettesítését) szorgalmazó társadalmi hangok. A kezdeményezések társadalmi szervezeteket (például,  is életre hívtak. A  végével, a Varsói Szerződés megszűnésével, a szovjet csapatok kivonásával és az ország demokratikus átalakulásával, külpolitikai kötődéseinek átrendeződésével párhuzamosan a hazai katonai doktrína is megváltozott. A belpolitika szélesedő palettáján több olyan erő is megjelent, amely a sorkatonai szolgálat megszüntetését és a szerződéses katonaság kialakítását már parlamenti szinten is felvetették.

A hosszas szakmai és társadalmi viták és egyeztetések kezdetben a sorkatonai szolgálat terheinek (időtartam, kötöttségek stb.) enyhülését, illetve alternatív (fegyvertelen, polgári) szolgálat lehetőségét eredményezték; később, a kitartó civil nyomásgyakorlás és az időközben egyre nyilvánvalóbbá váló gazdaságossági problémák miatt, a parlament határozata értelmében 2004. november 3-án, 135 éves hagyomány után, megszűnt a békeidőben alkalmazott sorozás és sorkatonai szolgálat intézménye. A Magyar Honvédség ezután megkezdte a haderő önkéntes, hivatásos, szerződéses alapon történő átalakítását.

A sorkatonai szolgálati rendszer elemei 

A sorkatonai szolgálat az ország fegyveres és technikai védelmére hivatott korabeli (röviden: MN) illetve az akkori elvek szerinti fegyveres őrizetét ellátó  (röviden: HÖR) keretein belül, azok alakulatainál valósult meg; az előbbi testület az egykor utóbbi pedig az egykori Belügyminisztérium felügyelete alatt állt.

Személyi állomány 

Az egyes testületek és alakulatok feladatait a személyi állomány, azaz a testületek emberi erőforrásai közösen, összehangoltan látták el. A személyi állomány az alábbiakból tevődött össze:

  • hivatásos állomány (rövidítésben: ht.): állami tiszti és tiszthelyettesi iskolai végzettséggel rendelkező, hivatásos katonák. tiszthelyetteseknél őrmesteri, tiszteknél hadnagyi rangtól felfelé. Fő feladatuk a különböző adminisztratív és szolgálati helyeken az irányítási és szervezési munkák ellátása, a szakismereteket igénylő haditechnikai eszközök kezelése, illetve a hivatásos és sorállomány szakirányú kiképzése volt. Munkájukért fizetést, valamint különféle juttatásokat (öltözék, lakás stb.) kaptak. Szolgálati és az ezáltal meghatározott lakóhelyüket a parancsnokságaik jelölték ki. Szolgálatuk határozatlan időre (nyugállományba helyezésig) szólt. Hivatásos katona nő és férfi egyaránt lehetett.
  • továbbszolgáló (rövidítésben tsz.): A sorkatonai szolgálat befejeztével, a katonai szervezetnél tisztesi, vagy megfelelő polgári végzettség esetén tiszthelyettesi beosztást ellátó, katonai végzettséggel nem rendelkező személyek. Illetményrendszerük nagyban átfedte a hivatásos állományét, de nem határozatlan időre szólt a „szerződésük”, valamint a nyugdíjszámítási és lakáshoz jutási feltételek voltak mások. Főként a nem kifejezetten katonai, de szakképzettséget igénylő feladatok ellátását végezték: gépjárművezetés, raktárkezelés, fenntartás, ellátás, nem katonai kiképzés, és ritkán adminisztratív feladatok.
  • sorállomány (vagy másként legénységi állomány): határozott idejű sorkatonai szolgálatra korosztályok szerint kijelölt és behívott, általában 18-25 év közötti életkorú férfi állampolgárok. Nőket, egyes különleges eseteket leszámítva, a sorkatonai szolgálat nem érintett. A sorkatonákra szolgálati idejük alatt katonai törvények és jogszabályok vonatkoztak, személyi okmányaikat (személyi igazolvány, útlevél) szolgálatuk idejére bevonták és katonai igazolvánnyal helyettesítették, alakulatukat, elhelyezési körletüket csak külön engedéllyel, rövid időre és előre meghatározott körzetben, az ország területét pedig kizárólag katonai csapatmozgás keretében hagyhatták el. Szolgálatuk idejére az alakulat gondoskodott számukra szállásról, ruházatról, élelemről, valamint a kisebb személyi kiadások fedezésére elegendő, szerény anyagi havi illetményről.
A sorállományra a katonai függelmi kötöttségeken kívül számos egyéb korlátozás is vonatkozott, így például polgári ruhát még szolgálaton kívül is csak korlátozásokkal viselhettek, külső megjelenésüket (hajviselet, arcszőrzet stb.) meghatározták, egyes szórakozóhelyeket nem látogathattak („tiltott helyek”). Ezek a korlátozások az idők során bizonyos mértékig enyhültek.
  • polgári alkalmazott (rövidítésben: pa.) állomány: olyan polgári személyek, akik az egyes alakulatok üzemeltetésével, működtetésével kapcsolatos, polgári jellegű feladatokat (például készlet beszállítás, hulladékkezelés, szakipari, admininsztratív és szolgáltatói jellegű munkák stb.) láttak el. Munkájuk miatt belépési engedélyt kaptak az alakulatok területére, fizetésüket a MN vagy a HÖR megfelelő szervétől kapták. A katonai jelleg miatt alkalmazásukban feltehetően titokvédelmi szempontok is érvényesültek.

A szolgálat szakaszai 

A sorkatonai szolgálati kötelezettség alá eső állampolgárok számára a kötelezettség az alábbi, jól elkülöníthető szakaszokra oszlott:

  • sorköteles (17 év feletti) férfiak sorozása (katonai nyilvántartásba vétel, egészségügyi vizsgálat), a területi Hadkiegészítő Parancsnokságainak szervezésében. Ennek idejét utcai plakátokon is hirdették, a sorköteles korosztály tagjai pedig személyre szólóan is megkapták a sorozásra szóló idézést. Ez egy 1, ritkábban 2 napos elfoglaltságot jelentett, a helyszíne valamelyik lakhelyhez közel eső nagyobb helyőrségi laktanya, ritkábban más nyilvános hely (művelődési ház stb.) volt. A sorozáson való részvétel elmulasztása viszonylag súlyos pénzbírsággal sújtott szabálysértésnek minősült. A sorozáson az adatokat, szakmai végzettségeket egyeztették, ezt rövid és felszínes (valójában csak jelképes) orvosi vizsgálat követte. Ezek után a besorozott személy katonai alkalmassági kategória minősítést kapott, ami az esetek többségében „A” (korlátozás nélkül alkalmas) volt; a „B” és „C” (korlátozásokkal alkalmas) és a „D” (csak saját szakmájában történő foglalkoztatásra alkalmas) minősítést még a jogosultak közül is igen kevesen kapták meg, a sokak által vágyott, felmentést adó „E” (katonai szolgálatra végleg alkalmatlan) vagy „I” (ideiglenesen alkalmatlan) kategóriát pedig a súlyos, krónikus egészségügyi problémákkal rendelkezőkön kívül szinte senki. A sorozott fiataloknak számolniuk kellett azzal, hogy a sorozást követő 1-2 éven belül be is hívják őket sorkatonai szolgálatra, és az engedélyköteles útlevelek korában arra is fel kellett készülniük, hogy nyugati kiutazásra már nem kapnak engedé
Behívóparancs (minta)
  • a 18. életévüket betöltött, sorozott férfiak ütemterv szerinti behívása. Ez a sorkatonai szolgálat töltésére felszólító, kötelező érvényű idézés (behívó(parancs)) kézbesítésével kezdődött. A behívó megjelölte a jelentkezés idejét és helyét, utóbbi rendszerint a lakóhelyhez közelebb eső, nagy befogadó képességű intézményt (iskola, művelődési ház, sporttelep stb.) jelentett. A behívó tartalmazta a kötelező jellegre és a behívás megtagadásának (meg nem jelenésnek) jogi következményeire való figyelmeztetést is, mert a sorkatonai szolgálat alóli kibúvásnak még a kísérlete is bűncselekménynek számított. Egyéb információt a behívó nem tartalmazott, kivéve egy kódszámot, amely a behívás adminisztrálását helyszínen végző katonai ügyintézők tudhatták, hogy az illetőt melyik alakulathoz kell irányítani. Bár informális csatornákon ezeknek a kódszámoknak a jelentése időnként kiderült, a behívottak többsége gyakorlatilag nem kapott előzetes tájékoztatást arról, hogy a szolgálatot hol fogja tölteni.
A behívottaknak a helyszínen korán (rendszerint reggel 6 órakor) kellett megjelenni és a kísérő hozzátartozóiktól elbúcsúzni, majd adataik egyeztetése, személyi okmányaik elvétele és rendszerint igen hosszú, több órás várakozás után, az esetleges szökéseket megakadályozni képes rendőri és katonai biztosítás mellett, megkezdődött a behívottak csoportjainak elszállítása az egyes alakulatokhoz. Ez különbuszokkal, illetve távolabbi célállomások esetén különvonatokkal, őrség fedezete mellett történt, mert a behívottak ekkor polgári személyi okmányokkal már nem, katonai igazolvánnyal még nem rendelkeztek, így jogilag egy köztes állapotba kerültek.
  • bevonulás és tényleges sorkatonai szolgálat megkezdése a Honvédelmi Minisztérium alá tartozó Magyar Néphadsereg vagy a Belügyminisztérium alá tartozóvalamelyik alakulatánál. Ezek az alakulatok a átitatott korabeli gyakorlatnak megfelelően, nem kaptak túl nagy nyilvánosságot és a városok belterületi helyőrségi laktanyáinak kivételével eldugott, távoli helyeken, erdőkkel vagy mezőgazdasági területekkel körbevéve helyezkedtek el. Az akkori nyilvános térképeken még a környékük is torzítva, félrevezető módon szerepelt, a laktanyák elhelyezkedését semmi nem jelölte, az alakulatok pedig fedőszámot (egy MNxxxx formátumú kódot, ahol az xxxx egy 4 jegyű szám volt) kaptak. Ez egyben az alakulat postafiókszámát is képezte, de a területi irányítószámokkal nem állt kapcsolatban, így csak a beavatottak tudták, hogy melyik fedőszám melyik laktanyát jelöli).
A beosztások jellegzetessége volt, hogy a fiatalok a legritkább esetben kerültek a lakóhelyükön vagy annak környékén levő alakulatokhoz; épp ellenkezőleg, általában alapcél volt, hogy minél messzebb kerüljön a bevonult fiatal az otthoni és ismerős környezettől. Ennek a rideg gyakorlatnak több, utólag feltárt oka is volt: az egyik a bevonultatott fiatalok önálló magatartásának, magabiztosságának, individualitásának (amelyhez az ismerős környezet jó támaszt adott) megtörése, valamint a helyi lakossággal való kapcsolatok, kötődések hiányának biztosítása. Ez utóbbi azért volt fontos, mert a hadseregre a korabeli politikai vezetés is számított, ilyen bevetéskor pedig alapvetően fontos, hogy a bevetett csapaterők számára a szemben állók „idegenek” legyenek (ennek az ősrégi megközelítésnek az alkalmazása korunk világának rendészeti munkájában is megfigyelhető világszerte).
Jellemző volt még a beosztások végzettség szerinti elkülönítése:
Az érettségi után sikeres felsőoktatási felvételit tett sorköteleseket általában azonnal behívták 1 éves szolgálati időre. Így felsőfokú tanulmányaikat csak 1 évvel később kezdhették meg, viszont hamarabb szereltek le. E rövidített szolgálatot töltő fiatalokat hivatalosan előfelvételisnek, a szlengben táposnaknevezték. A fennmaradó időt a felsőfokú tanulmányok elvégzését követően, általában tartalékos tiszthelyettesi iskolai hallgatóként töltötték le. Ennek a gyakorlatnak az oka máig vitatott, a legvalószínűbb ok az lehetett, hogy a potenciális politikai ellenfelet jelentő értelmiségiek felé egyébként is régről gyökerező ellenszenvvel viseltető hatalom ezzel igyekezett kellően érzékeltetni az erőviszonyokat. Ezt támasztja alá a „táposokkal” szemben tanúsított, a többi képest még kirívóbban megalázó bánásmód, és az a gyakorlat is, hogy az ilyen katonákat szinte mindig első lépcsős, távoli, szigorú és nehéz kiképzést és szolgálatot jelentő alakulatokhoz helyezték.
A bevonulás után az újonc sorkatonáknak civil ruhájukat papírzsákokba kellett tenni, amelyet a hozzátartozóknak az alakulat hazaküldött, és megkapták katonai ruházatukat, felszerelésüket. Ezután 1-2 hónapos kiképzés („keltető”) következett, amely katonai eskütétellel és a katonai kézhezvételével zárult. Sorkatonák csak ezt követően kaphattak engedélyt szabadságolásra, az alakulat ideiglenes elhagyására. A bevonultak később a hozzátartozókat természetesen értesíthették a helyszínről és látogatókat is fogadhattak, erős titokvédelmi intézkedések mellett.
  • a sorkatonai idejüket leszolgált állomány leszerelése. Ez a katonai felszerelés tételes elszámolásával és leadásával, az otthonról parancsra behozott civil ruha felvételével és az alakulattól való végleges távozással járt. Az elszámolás során gyakran felszerelési hiányosságokra derült fény, amelynek a következménye HTK (=hiánytérítési kötelezettség, a betűszó feloldása a katonai szlengben tréfásan „Hová Tette, Katona?”), azaz az elkallódott holmik árának utólagos anyagi megtérítésére történő felszólítás lett. Ezután a volt katonák a hadkiegészítő parancsnokságtól visszakapták személyi okmányaikat és visszatérhettek a polgári mindennapokba. A leszerelést rendszerint az együtt szolgált volt katonák csoportjainak felszabadult ünneplése kísérte.
  • továbbszolgálók: különleges csoportot képeztek azok a sorkatonák, akik a leszereléskor a leszerelés helyett a felkínált további már hivatásos, fizetésért vállalt szolgálatot választották. Ezek a katonák ilyenkor általában megkapták a legmagasabb tisztesi rendfokozatot (szakaszvezető). Ennek továbbszolgáló jellegét a sorállománnyal megegyező gyakorlóruhán kemény váll-lapos rangjelzés (szemben a sorállományú tisztesek gallérra helyezett rangjelzésével), valamint a gyakorló (Bocskai) sapkán színes zománc sapkarózsa (szemben a sorállomány egyszínű barna sapkarózsájával) is mutatta. A továbbszolgálók elhelyezést kaptak az alakulatok közelében létesített nőtlentiszti szálláshelyeken.
Ritkán előfordult, hogy a leszerelés és bevonulás idején egy-egy alakulathoz a várt/igényelt létszámnál kevesebb újonc vonult be, vagy a a másod- és harmadidőszakosok létszáma más okok miatt lecsökkent. Ilyen esetben a leszerelő állományból, kényszerűségből visszatartottak néhány öreg katonát, akik rendszerint 30-40 nappal kénytelenek voltak „továbbszolgálni” (a katonai szlengben: „ráhúzni”), az önkéntes továbbszolgálat eltérő viselete és kedvezményei nélkül. Az ilyen „bentragadt” öreg katonák, emberileg érthető bosszúságuk és ingerlékenységük miatt a többi időszakos katonára nézve komoly konfliktuskockázatot jelentettek. Egyfajta „figyelmeztető jelzésként” a sapkarózsájukat ők is színesre cserélték.
  • tartalékos állományba kerülés: a tényleges szolgálatukat letöltött katonákat a katonai adminisztráció továbbra is nyilvántartotta. Egészen 55 éves korukig bármikor számíthattak rá, hogy tartalékosként, rövidebb időre ismét behívják őket szolgálatra, bár az esetek többségében ez nem történt meg. Bizonyos beosztásokban szolgáló katonákat viszont a leszerelést követő években is behívtak néhány hetes vagy hónapos továbbképzésre, ők rendszerint meg is kapták az otthon őrizendő katonai felszerelést és általában rendfokozati előléptetésben is részesültek.

A sorkatonai mindennapok 

A jellegzetes 65M gyakorlóbakancs, népszerű nevén "surranó"; a talprésznek a bakancs orránál megfigyelhető, szögletesen előreugró peremezése lehetővé tette a sífutó kötéssel ellátott sílécek használatát
Hungarian military combat boot (M65 surranó) 08.jpg
  • bevonulás, alapkiképzés, eskü
  • ellátás
  • élelmezés
    • legénységi étkezde
      • szakaszos, rendezett behaladás
      • étkezési idő (rövidsége miatt a forróbb leves és a langyos főfogás fogyasztásis sorrendjének felcserélése)
      • menük, étrend, étkezési szokások, problémák
      • tálca, tányér, pohár (saját evőeszköz-készlettel haszn.)
      • konyhaszolgálat, éttermi szolgálat
      • ételmaradék hasznosítás (lásd még: alakulatok önállátása, állattenyésztés)
    • napi étkezési rend (reggeli, ebéd, vacsora)
    • kiegészítő élelmiszer ellátmányok, előírásos és illegális vételezés
    • kantin, büfé, alkoholfogyasztás
    • hozzátartozók által hozott/küldött élelmiszerek, ellenőrzésük, megosztásuk
    • M-zárolt készletek, védőitalok, egyéb speciális ellátmány
    • étkezés terepen
  • felszerelés
    • ruházat
      • gyakorló, szolgálati, kimenő és sport öltözék
        • lábbeli: a gyakorló és szolgálati öltözékekhez télen-nyáron: bakancs (régi/tiszti 2 csatos, sífutó egycsatos M65, karbantartás: barna/fekete cipőkrém)
        • gyakorló
          • alsóruházat: barna zokni, barna alsónadrág, zöld atlétatrikó, téli zöld molinó nadrág és felső
          • felsőruházat: használt zöld gyakorlónadrág, vil.zöld ing, zöld sávoly zubbony, zöld mikádó kabát (kivehető téli béléssel)
          • "1-es értékű gyakorló" (készenlétben tartott, új, használatlan felsőruházat)
          • nyári és téli (usanka) gyakorló sapka
          • nadrágszíj és derékszíj (derékszíj kenése)
          • kesztyű
        • szolgálati (szolgálattól és helyi szokásoktól függően változó)
          • régi típusú kimenő felsőruházat (nadrág és zubbony), derékszíjjal, karszalaggal
          • rendes gyakorló öltözék, karszalaggal vagy anélkül
          • karszalagok
            • méret, anyag (textil/műanyag), felerősítés (zsinóros/tépőzáras)
            • szín (piros alapszín, talpatlan betűs, rövidített, fehér felirattal)
            • viselés (bal felkaron, írással kifelé)
            • feliratok (rövidítések, helyettesi kiegészítés)
        • kimenő
          • lábbeli: félcipő (téli és nyári viselethez ugyanaz)
          • alsóruházat: (megegyezik a gyakorlóval)
          • felsőruházat: pantalló, kimenő ing, kimenő zubbony, sípzsinór, kimenő kabát (kivehető téli béléssel)
          • váll-lapok inghez/zubbonyhoz és kabáthoz
          • nyári (tányér, később Bocskai) és téli (usanka) kimenő sapka
          • kimenő derékszíj
          • kesztyű (megegyezik a gyakorlóval)
          • esőköpeny (kimenő táskában)
          • kimenő táska (el- és visszautazáskor kötelezően viselt vállszíjas táska)
        • sport (mindig új, használatlan került kiadásra, leszereléskor elvihető volt)
          • lábbeli gumitalpú, fehér vászon sport félcipő
          • alsóruházat: fehér sportzokni, sport fehér atlétatrikó (piros szegéllyel, vö. Honvéd SE színei)
          • felsőruházat: kék melegítő nadrág és felső
        • pizsama (felső és alsó rész)
      • téli, átmeneti és nyári viselet, színek, mintázat
        • öltözködési előírások, viselet meghatározása
        • könnyítések (pl. gyakorló sapka összehajtva vállszalag vagy derékszíj alatt)
        • gyakorló, kimenő, sport színösszeállítások
        • terepmintázatú öltözékek, egyéb álcázó megoldások (levélháló sisakon, fegyverzeten, álcázó bőrfestés stb.)
      • fegyvernemi stb. eltérések
        • páncélos fejvédő, dzseki (alsó gumizással)
        • rep.szerelő pántos nadrág, dzseki (alsó fémkarikás/szalagos összehúzással), rep.szerelő sapka ("haube")
        • egyéb különleges öltözékek
      • ruházatok (M) változásai
    • személyi fegyverzet és védelem (harcjárművek, lövegek stb. nem tartoznak ide)
      • sorozatlövő fegyverek (AK-55, AK-63, AMD-65 gépkarabélyok), tártáska
      • maroklőfegyverek (PA-63 pisztoly), pisztolytáska
      • speciális fegyverek (RPG kézi páncéltörő, PKM géppuska, SZVD mesterlövészpuska stb.)
      • kézigránátok (támadó és védő)
      • rohamsisak
      • vegyvédelmi felszerelés (gázálarc, védőköpeny, harisnya-csizma, kesztyű), hordtáska
      • egyéb személyi védelmi felszerelés, fegyverzet kiegészítők (szurony stb.)
    • eszközök
      • hordozók (málhazsák, kimenő táska)
      • evőeszköz-készlet
      • kulacs, csajka
      • gyalogsági ásó
      • egyéb/klgs. eszközök
  • elhelyezés, napirend, körletrend
    • laktanya
      • kapu (személy- és járműforgalom zsilipelő és okmányellenőrző kialakítás, tartózkodó helyiség)
      • parancsnoksági épületek
      • legénységi (sorállomány) elhelyezési körletek
        • felépítés (ált. fszt és 2 emelet, lépcsőház)
        • belszolgálati helyek (asztal, kulcsdobozok, nyilvántartási és eseménynapló, eü. napló ("gyenguszkönyv"), lámpa, telefon)
        • hálótermek
          • padlóburkolat
          • fűtés
          • ágyak: ágynemű (téli/nyári, "bejgli"), ágyrend
          • stoki (és használata)
          • szekrények és szekrényrend
          • egyéb szobai felszerelés
        • századiroda/század ruharaktár (tisztacsere)
        • fegyverszoba (zárás/felnyitás, rácsozat, fegyverállványok stb.)
        • tisztálkodási helyiségek (wc, mosdó, zuhanyzó)
        • egyéb kiegészítő helyiségek
      • gyengélkedő/orvosi rendelő
      • alakulótér
      • sportpálya
      • akadálypálya
      • gépkocsi telephely
      • üzemanyag- és akkumulátor-töltő állomás
      • fegyvernemi/alakulati technikai telephelyek (pl. harcjármű th., repülőtér, harcálláspontok)
      • fegyvernemi/alakulati kiegészítő épületek (a technikai telephelyek közelében)
      • ruházati raktár
      • vegyvédelmi raktár
      • lőszer-/fegyverraktár
      • élelmiszerraktár
      • konyhák és étkezdék (legénységi és tiszti)
      • őrszoba és fogda
      • objektumvédelmi megoldások (kerítés, őrtornyok)
      • könyvtár
      • büfé/kantin
      • fodrászat
      • hőközpont
      • szennyvíztisztító
      • állattenyésztő telep (nem mindenütt)
    • kapcsolódó külső objektumok
      • nőtlentiszti lakótelep
      • helyőrségi művelődési otthon, "HeMO"
      • külső sportpálya (rendezvényekhez is)
      • külső harcálláspontok és egyéb objektumok
      • külső gazdasági területek (erdő, szántóföld, mező stb.), esetenként kiépített védelmi állásokkal
  • illetmény
  • egészségügyi ellátás
  • alaki és más kötöttségek
  • rendfokozatok, állomány- és rangjelzések
    • rendfokozati rendszer
      • előléptetések/lefokozások, leszerelési előléptetés, tartalékosi rendfokozatok
      • alap- és középfokú végzettségű sorállomány által elérhető rendfokozatok
      • sorállományú tiszthelyettesi és tiszi főiskolai rendfokozatok ("rigók" stb.)
      • továbbszolgálók rendfokozatai
    • rangjelzések és elhelyezésük
      • gyakorló ruházaton (téli/átmeneti/nyári)
        • sapkán
        • galléron (tsz.)
        • váll-lapon
        • felsőruha ujjon
      • kimenő ruházaton (téli/átmeneti/nyári)
  • függőségi viszonyok
  • időszakok (kopasz, gumi, öreg)
  • rituálék, szokások, íratlan törvények, szleng
    • elhelyezés, körletrend (felső/alsó ágy stb.)
    • ruházati, felszerelési sajátosságok (barna/fekete cipőkrém, nadrágszár gumizás, kulcszsinór és szerelvényei, kimenő tányérsapka hajlítása, tréfás igazolványok stb.)
    • ugratások, szekálás (szívatások), közösségi büntetések
    • élelmiszer/csomag megosztás
    • időmúlás mérése, számontartása, jelzése (naptársatírozás, derékszíj bevágások, kulcszsinór bogok, sapkafirkálás-X varrás, centi készítése/összeállítása/használata)
  • (szak)kiképzés, munka, szolgálati feladatok
    • harcászati kiképzés
    • technikai kiképzés
    • beosztás szerinti munka
    • sorállományú századszintű beosztások és feladatok (szoba/raj pk., századírnok stb.)
    • körletezés (körlettakarítás, tisztítás)
      • körletező állomány
      • belső és külső körletezés
    • belszolgálat
    • konyhaszolgálat
    • kiértesítő szolgálat
    • őrszolgálatok (fegyveres szolgálatok)
      • őrszázad és más századok szolgálatai
      • őrtorony, őrszoba ("támla"), kapuőr, egyéb/különleges (pl. rep. nyűgöző, zónaőr) őrszolgálatok
      • járőrszolgálat, karhatalmi biztosítások
  • hadgyakorlatok, kitelepülések, különleges események
  • politikai nevelés, éberség, titokvédelem
  • kilépés, kimenő, kimaradás, eltávozás, szabadság
  • jutalmazás és büntetés
    • előírások, parancsok, szabályzatok
    • ellenőrzési és hatósági rendszer
      • szolgálati helyen belül
      • szolgálati helyen kívül
        • katonai rendészet: pl. "VÁP" I., II stb. hatáskörök, "vegyes-VÁP" (rendőrséggel), jellemzők
        • ellenőrzés, ruházat- és táskaátvizsgálás, intézkedések, betétlap
  • leszerelés
    • adminisztratív folyamat, HTK, személyi igazolvány
    • ünneplés, obsit, leszerelő zászló

Megjegyzések

  1. Például a neurológiai vizsgálat menete: Be tudja csukni a jobb szemét a baltól függetlenül?
  2. A „hadtápos” rövidült alakja. Az előfelvételiseket előszeretettel osztották be hadtápszolgálatra (konyhai, étkezdei segédmunka), ami a legalacsonyabb presztízsű foglalatosságok egyike volt.

 forrás: A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Melyik bakancsot válasszam?

Döntésképtelen vagyok, STEEL, Undercover vagy Shelly's bakancsot válasszak? Melyik bírja a legtovább, aminek nem válik le a talpa, nem reped el, stb.? Steel állitólag nem annyira tartós a többit nem igazán ismerem, de dicsérik. (ne legyen túl drága)

 



 

A válaszok
   
   
  Shelly's van nekünk is mindenkinek és itt is mindenki fullra elégedett.. :) bár a Steel asszem kicsit olcsóbb és azok szntem jobban is néznek ki:P


  haverom steeljének folyamatosan kijöttek a cipőfűző lyukai a lyukakból (mmint a fém lyukak), és elméletileg a shelly's a legnagyobb márka a martens után (nekem ezt mondták), a harmadikról még nem is hallottam

 


  Nekem kettő New Rock bakancsom van, szerintem annál nem találsz jobbat.

 


  nekem van steel-em meg shelly's-em is :) mindkettő nagyon jól bírja. a Steel már 6 éve a Shelly's 4 éve karcolások kívül semmi bajuk. Viszont a steel nagyon sok ismerősömnek szétesett ..lejött a talpa ..meg hasonlók..lehet én egy szerencsés darabot fogtam ki

 

 
  A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat! Szívesen vennék Shelly's-t, de nálunk ilyet nem árulnak, ha árulnak is, nem 20 sorosat. Netről meg nem tudom rendeljek-e, ajánlották a martensshop.hu-t, de még irhattok több oldalt is. (amúgy nem Magyarországon élek)


 
  Shelly's -t mindenképp!:))

 

  Magyar katonai vagy német katonai bakancsot javaslok, militarista boltból.

 

forrás : gyakorikerdesek.hu

 

katonai bakancs eladó bejegyzés elolvasása

lámpa-fókuszos-akció lámpa-kézi-eladó lámpa-led-xenon lámpa-olcsó-lámpa lámpa-eladó-taktikai

 

MEGRENDELHETŐ: WWW.SPECIAL-MILITARY.HU . Taktikai , rúd , túra , forgalomirányító és mindenféle egyéb lámpák széles választéka , 20% kedvezménnyel WEB-áruházunkban www.special-military.hu (csak postai kiszállítás esetén!!!!!!!!) ,illetve személyesen-üzletünkben:SPECIAL POLICE & MILITSRY SHOP: 1087.BUDAPEST, FESTETICS GYÖRGY UTCA 4.

lámpa-fókuszos-akció lámpa-kézi-eladó lámpa-led-xenon lámpa-olcsó-lámpa lámpa-eladó-taktikai bejegyzés elolvasása